Református Kollégium, Marosvásárhely, 1905

11 lámzása lecscndcsedett; lelkének dishármoniája meg­szűnt, költészete felhagyott az üres, végletekben mozgó páthossal; egyszerűbb és természetesebb hangokat szó­laltatott meg. A szenvedélyesség, — a világfájdalom — és minden létező renddel való meghasonlásnak sötét felhői elszálltak, szabadosságát az igazi szabadságszere­tet váltotta fel. És a mit egy nemeslelkü nő szeretete épített, azt erősbitette a Körnerrel kötött őszinte, önzet­len barátsága — Körner befogadta vendégszerető há­zába, szigorú, jóakaró kritikával fokozta ámbitioját. És a komoly munka, Kant philosophiájának és a világ- történelemnek tanulmányozása, szélesbitette látkörét, megtisztította felfogását, világnézetét. Barátjainak szere­tete, a családi tűzhely melege, a becsületesen elvégzett munka tudata mind inkább érlelték meg lelkében azt a meggyőződést, hogy az embernek fenséges kötelességei vannak, melyeknek hű teljesítésétől függ kinek-kinek lelki boldogsága. Ezért mondja „Ideálok“ ez. költe­ményében : „Egész zajos kíséretemből Híven velem ki tarta hát? Ki vigasztal — mig nem lelem fül Ama sötét ház ajtaját ? Te ! gyógyítója minden sebnek, Te ! minden gond hű részese, Kit korán keresék s leltem meg. Barátság lágy, szelíd keze. S te kész segítő társa annak, Lelkünk, ha tépi, marja gond, Munkásság, mely sohase’ lankad, Lassan teremt, de sohase’ ront; Mely oh Idő, örök müvedre Csak porszemet hord s rak körül De nagy számládból, rendre, rendre Perczet, napot, évet törül. (Ideale, Szász KJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom