Református Kollégium, Marosvásárhely, 1904
4 meg. És lelkem, midőn korunknak realisztikus világnézlete, önző czéljai, és az életnek ezerféle változott viszonyai egészen más irányban terelik gondolatainkat, hódolattal hajlik meg e megdicsöült alakok előtt, mert mig egyfelől itt lebegő szellemük dicsőséggel övezik ősi tanintézetünket, másfelől, mint világitó tornyok, nemes útmutatással szolgálnak nekünk, utódoknak, s életükkel, tetteikkel buzdítanak, hitünket bizalmunkat egy szebb jövő reményére erősítik. Mert tökéletesedés az emberi élet végczélja, s ha mi reményvesztetten, küzdelem nélkül dobjuk oda lelkünket, akaraterőnket az anyagias kor széthúzó, sokszor minden nemesebb érzést elzsibbasztó követelményeinek, ha a nemesítő munka helyett csak a kényelemmel kecsegtető tétlenség karjai közé menekülünk, s keblünk megremeg az első vihar közeledésére, elsodortatunk, mint a porszem, s a tökéletesedés útjáról bizony könynyen az erkölcsi sülyedés posványába kerülhetünk. Ám de vértezzük magunkat dicső őseink amaz érczpánczéljával: erőtlenül pattan vissza arról minden mérges nyíl s tehetetlenül vonul el felettünk a haragos vihar s nyomában ismét kéken ragyog a derült ég. Tiszteljük őseink emlékét, mert ez nem csak szent kötelességünk, hanem erőforrás is, mely megtartja az ingadazókat, helyes útra téríti a tévelygőket, s pünkösdi láng, mely éleszti a hitet s szítja a hazaszeretetei Az emberek, mint egyén elmúlnak, de az eszmék, melyeket maguk elé tűztek, ha azok magasztosak, ha az emberi hivatás ideálisabb felfogásából fakadtak, kell, hogy örökség képen szádjának az utódokra. Ámde az örökségre méltók csak akkor vagyunk, ha annak birtokában hittel, szeretettel munkálkodunk ; csak az önzetlen munkásság teremhet nemes gyümölcsöket, s ha szándékunkat, tetteinket nem hatja át a hit ereje, a hazaszeretet melege, ha egyéni boldogulásunk mellett, sőt sokszor annak háttérbeszoritásával is nem vezetnek magasztosabb ideálisabb czélok : életünk egy sivár tengödés, melyből hiányzik minden keresztyéni és hazafias vonás ; az