Református Kollégium, Marosvásárhely, 1904
ÉVZÁRÓ BESZÉD. Mélyen Tisztelt Közönség! Nemes Tanuló Ifjúság! Kedves Barátaim! Néha, midőn képzeletem visszaszáll az elmúlt időkbe, s elmerengek ősi tanintézetünk múltján, mely viszontagságos időknek annyi zivatarát látta vészterhes felhőivel maga fölött elvonulni, lelki szemeim előtt meg-megjelennek ama nagy alakok képei, kik igen sokszor nehéz küzdelmek között megfeszített munkával, lelkes ön megtagadással fáradoztak annak javán, felvirágoztatásán, s midőn a nyomasztó jelen sasivár jövő semmi jutalommal sem kecsegtette a munkást, s csak a kétségbeesést nem ismerő lélek biztató reménye lebeghetett elöltük, a távol jövő ködében : azon kérdés merül fel lelkemben, hogy mi szülte bennük ama lelkesedést, mi tarthatta fenn ama törhetlen akaraterőt, mely legyözhetetlen- nek látszó akadályok között is merészen tör czéljai felé ! ? És hiába kutatom ennek okát külső körülményekben, lelkem, meggyőződésem ezekben támpontot nem talál. Ott kell keresnem e nemes törekvések forrását, hol a hit és a hazaszeretet vertek élő gyökeret: a lélek törhetlen hitében, mely krisztusi szeretettől áthatva, édes teherként hordozza a terheket, a szív önzetlen lüktetésében, melyet nein kicsinyes egyéni érdekek, hanem magasabb, fenségesebb czé- lok, az igazi protestáns hit és lángoló hazaszeretet dobogtatott 1
