Református Kollégium, Marosvásárhely, 1903

— 43 —

tekintetében összevetés tétetnék a mi azonkorbeli nagy mestereinkkel Kupeczky Jánossal, Mányoki Ádámmal. Természetes, hogy nem örökös összehasonlitgatás tenné az egész mü- történelmi cursust, hiszen nem is tudhatunk minden téren, minden időben méltó egybevetést tenni a külföld művészetével, a művészeti oktatás czélja különben is a műalkotások iránti érdeklődés felköltése. Mig tehát a magunk művészetét bővebb magyarázatra méltatnék, addig a művészetünknek mintegy hátteréül szolgáló világmüvészet alkotásait jó, nagy alakú reproduktiókban mutatnánk be; folyósokat, termeket olyan athaenei tarkacsarnok módjára kellene felszerelnünk e czélra, hogy időrend szerint helyet foglaljon minden jelentősebb mestermű reproductiója, hogy igy szinte kínálkozzanak még a szemléltetést kisérő magyarázatok nélkül is az építés, szobrászat, festészet mindenkori remekei, a melyekkel kapcsolatban a saját művészetünkre való hatás is egyszerre feltüntethető volna. Ismétlem nincs mért szégyenkeznünk azért, hogy cronologiailag nem tudunk folytonos kölcsön hatásra utalni képzőművészetünkben, ellenkezőleg annál nagyobb a dicsőség, hogy úgyszólván ex nihilo fejlett ki a magyar művészet, a mely ma már olyan teljesen önálló tehetségeket producál, a kiknek nevei nem homályosodnak el egyik hajdani vagy mai külföldi művészi nagyság neve említésekor sem; ha már az nincs módunkban, hogy külföldi nagy mesterek remekeit a valóságban mutassuk be, legalább a mi nagyobb műalkotásainkat szemléltethetnénk eredetiben; igaz, hogy vidéken műtárlat nem áll rendelkezésre, hogy az úgynevezett tanulmányi sétákon fejleszthesse mü-izlését a növendéksereg — de egy fiók-képtárat összeállítani nem is olyan nagy dolog, tudva azt, hogy a cultusminister nem egy vidéki város, muzeum és iskola részére adott letétképen műtárgyakat, s meg vagyok győződve, hogy e helyi mü- gyüjtemény kérdése nem is az olyan távoli jövő zenéje, s csak elhelyezésre alkalmas hely hiányában nem létesült idáig