Református Kollégium, Marosvásárhely, 1902

hogy eredetileg Pozsony-, Nyitra- és Barsmegyét akarta e kötetbe foglalni, de a két utóbbi megye leírása nem készülvén el teljesen, csak Pozsonymegyével tölti be e részt.

Az első szakasz a pliisicai rész, mely „Pozsonymegye fekvéséről, természeti viszonyairól és nevezetességeiről“ szól, a 3—42 lapokat foglalja cl. A szokásos áttekintés után, mely az egyes paragraphusok tartalmát sorolja fel röviden, paragraphusokra osztva következik a tárgyalás. Leírja a megye határait, kerületét, melynek alakja tojásdad, 30 mfdre teszi. Területe Nyitra- és Komárommegye között 12 mfd. hosszú s Szered és a Morva torkolata közt 8 mfd. széles; Pozsony sarkmagassága 48° 8’ 2”. Ezután a hegyekre tér át, melyek a Kárpátok kezdetét képezik. Igen röviden végez velők. Két részre osztják a megyét) nyugatira és keletire, leírja mindkettőnek képét azzal, hogy felsorolja minő vadállatok, fák, legelők, források találhatók a hegyláncztól nyugatra és minők e viszonyok attól keletre.

Majd áttér a folyamrajzra. A Dunán kívül a Morvát és a Vágót számítja a folyamok közé, a mellettük fekvő helységek megjelölésével leírja mindeniknek útját, előszámlálja a bennük található halakat, panaszkodik, hogy áradásaikkal nagyon sok kárt okoznak. A Morvánál még a vidékén történt nevezetes eseményekről is megemlékezik. A nagyobb folyók közt a Dudvágot, Blavát, Tirnavát, Padla-Vodát stb. Írja le, összesen 11 folyót. Külön tárgyalja a hegyeken (Kis-Kárpátok) túli folyókat, melyek közül mint búvó patakot a Stomfa patakot különösen kiemeli. Ezután a megye gyógyforrásaival foglalkozik, majd az éghajlatot írja le.

A vidék termékenységét dicsérve, a pozsonyi kenyeret a legjobbnak mondja az országban, mert még a bécsi asztalokon is nagy becsülésben részesül; a pozsonyi után legjobb a nagyszombati és somorjai kenyér. Említi, hogy a cséplést itt már nem „keleti módon lovakkal nyomtatva végzik,“ hanem csűrben csépelnek; a kereskedők is azért nem szeretik a magyar gabonát, mert eddigelé nyomtatni szokták és a tizedszedés miatt is sokszor hónapokig kint a szabadban hagyják, hol aztán sokat veszt jóságából. A megyének sok jó bortermő helye is van, de az a baj, hogy nem lehet eladni a termést és igy a termelők kénytelenek maguk meginni termésüket. A szőlőkről áttér a kertekre, gyümölcstermesztésre, vadászatra, halászatra, a háziállatok fajaira, méhészetre, stb. A szakasz utolsó fejezetében a megye barlangjairól beszél. Borostyánkő várán túl van a stomfai barlang, melybe a Stomfa vize eltűnik; itt úgy látszik maga Bél is járt, mert nagyon részletesen beszél a barlangról.

1!

51