Református Kollégium, Marosvásárhely, 1902

Itt élt a magyar nép is a nagy vizek mentén, a végtelen puszta sík mezején ; itt legeltette nyáját, költöztette sátorát, családját. E pusztai nomád nép a nyílt természet szabad ölében szakadatlan ki volt téve rokon szomszédjai támadásainak, máskor meg ő tört azokra zsákmányolás végett s igy egész élete harczban, küzdelemben folyt le. A pusztai har- czok befolyása alatt, a személyes bátorság, az egyenesség, a kész szembeszállás jellemvonásává s igy eszményévé lett és maradt mind máig. Itt alakult és fejlett ki erős szabad- ságszeretete, nyíltsága s önérzete s több más tulajdonságai, melyek az új haza legnagyobb részének hasonló ege és földje alatt alapvonásaikban megmaradtak a mai kor magyarjának képén is. Ezen jellemvonásokat s ezzel az ősmagyar typust szándékosan feltüntetni a népköltészeti termékek alapján, mint a melyekből a nép hite, érzelemvilágának, kedélyének, felfogásának nyilatkozatai a maga eredetiségében állanak előttünk.

A magyar népnek legfőbb, mondhatni páratlan jellemvonása : véghetetlen szabadságszeretete. E jellemvonását igazolja egy ezredévi küzdelem, melyet hazája szabadságáért vívott, bizonyítják a törvények, melyekkel szabadságát biztosítani igyekezett. A szabadság a magyarnál nem csak jog, de életfeltétel, mely nélkül nem élet az élet, ezért mentek oly elszántan a halálba. A példabeszédek aranynál drágábbnak, a legdrágább kincsnek mondják a szabadságot. A hazafiul és katonadalok telve vannak a hazafiui gond és a haza sorsa feletti aggódással. A XVI. század Jeremiádjai, melyek szerzői többnyire a papok és tanítók, de nem egynek a nép egyszerű fiai, a legmélyebb bűntudattal, az erkölcsi szigor megdöbbentő példáinak hangoztatásával kiáltanak fel a kérlelhetetlen Istenhez a „magyar hit“ s szegény magyar haza sorsának jobbra fordulásáért. Annyira egybeforrott lelkűkben a hit és a haza, e két legszentebb fogalom, hogy a legvallásosabb hangtól áthatott hymnuszokat is mindenütt áthatja a hazafiúi keserv csüggedő s kétségbeeső hangja. Még jeln

xvn