Református Kollégium, Marosvásárhely, 1902
lésénél a mindig annyira tárgyilagos és elfogulatlan Bél Mátyás egészen elveszti hidegvérüségét, szenvedélyesen kifakad a zsidók ellen, kiket más helyeken is csalóknak és tolvajoknak nevez. Még csak a czigányok iránt viseltetik hasonló ellenszenvvel; ezeket egy helyt az egyptomiak kóbor utódainak nevezi. Külömben mindig a legtisztább tárgyilagosság hangján szól az emberekről. Még akkor is, — ha valamely helység vagy vidék népe csakugyan megérdemli a megszégyenítést, idegen irók müveiből idézve teszi meg azt s ha ilyen nincsen kéznél, akkor példákon kiviil még mentegeti magát, hogy ő ezt teljesen elfogulatlanul mondta. A megyék földrajzi leírása szorosan véve a „membrum phisicum“ czim alatt van adva, a „membrum politicum“ már inkább a helységek történeti leírása és messze túllép a mai topographiai leírás határain. Még a legkisebb falukat is említi és ismerteti; ha pedig azokban nemesi családok laknak, mind felsorolja, a nevezetesebbeknek még történetét is adja okleveleket tesz közzé, melyekkel a család valamely adományát nyerte, közli nem egyszer a nevezetesebbeknek nagy gonddal szerkesztett genealógiai tábláját stb. Nagyon gyakoriak a mű minden részében a személyes vonatkozások is. A mi szempontunkból nagyon különösnek tűnik fel, midőn megemlíti, hogy ennél vagy annál a helynél, ott jártában mily baj érte, miként menekült meg a leirt folyó árvize elől s i. t. Pedig Bél Ocsovánál felemliti, hogy ott mikor és mely napon született, hogy ki volt Káinon a tanítója s hogy mikor járt utoljára itt, vagy ott. Ezen és más megemlékezései saját viszonyairól és személyét illető reminiscenciái, ha nem is illenek a megyék leírásába, de nagyon sok becses adatot szolgáltatnak az életirónak arra nézve, hogy Bél mily utazásokat tett, mikor, hol tartózkodott; mert ezen aprólékos adatokat az egykorú és közel egykorú életrajzokban nem találhatjuk fel s kölömben is az ily személyes vonatkozásoknak néha egy-egy odavetett szava egészen uj világításba helyezi az Írónak életét és viszonyait. 120
