Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja
194 Ezen elősorolt kézirati müvek mind egy kötetben vannak 520 k. 8Z. a. és Nádudvari saját kézirata. 1747-ben Batz István birtokába kerül e kötet, s ugyan ő mint ó-tordai pap könyveit végrendeletében kollégiumunknak hagyta 1790-ben s igy került azok között Nádudvari müve is vissza. Ezenkívül még a 752. és 4047. sz. a. könyveken áll a Nádudvari neve; ez utolsót Frankfurtban vette, hol akadémián volt. 1728-ban enyedi pap. Halála 1754-re esik. A Szombati Sam. theol. tanár Fehérvárra távozásával 1737. végétől 1741. utolsó feléig egy-egy igazgató-tanárral — előbb Kö- vesdi, majd Nádudvarival — 1739. aug 15—1740. májusig épen igazgató nélkül tengődött az intézet. 1741-ben a consistorium határozata folytán az ifjúság a theologia és azzal egybekötött tantárgyak tanítására meghívja Yerum non desunt fortassis, qui metum publici religionis periculi subesse arbitrantur, nisi sententia saepius dicta publice recantetur, ne scilicet sacratissima Caesarea Majestas, cognita, in religione recepta, innovatione, in universum statum reformatum animadvertat, libertatem que religionis aut adimat, aut in arctiorem limitem cogat. Sed. proh Deum immortalem! quis est hominum, cui hoc primum in mentem venire potuit? Quasi vero ea sit indole Clementissimus Princeps, ut ob abjectae, et nullius nominis et existimationis personae unicum errorem, eumque nunquam amplius errandum, universos reformatae religionis socios, tam rigide mulctandos sibi, atque ingenti hac poena afficiendos esse ducat! Quis est, qui non sibi persvadere queat, plene satisfactum iri Suae Matti sacratissimnae, si urgente neccessitate, humilime respondeatur: Fuisse quidem quendam infimae sortis et eruditionis praedicantem, qui aliquando, omnibus insciis, nullis consentientibus, extra receptae in patria religionis limites vagatus, de gratia Dei universali, in publico magna temeritate quidpiam protulerit; sed eundem, superiorum suorum auctoritate et officio illico admonitum, imo citatum, et publica functione pro tempore prohitum, severe interminatum, ni loqui peregrina desistat, officii et ministerii publici perpetua interdictione. Certe aut ego nihil video, aut huic rei, ne hilum quidem periculi subesse potest. Paucas has, sed graves querelas, turbato et fere dejecto animo, magna nihilo tamen minus fiducia, in sinum vestrum effundere sustinui Patres Conscripti! Supplici voce atque mente precatus, ut intolle- rabili recantationis onere humeros meos auctoritate vestra levare dignemini. Quod nisi vestra binigDitate atque gratia inpetravero, constat, me vigore deliberati sanctae synodi gralis, a prima proxime futuri anni die, et sedibus et officio in perpetuum privatum iri. Miseremini itaque Illustrissimi Spectabiles ac Magnifici Domini, aetatis meae, nondum plane senescentis, eoque in hac aut illa ecclesiola, ad serviendum Evangelio Jesu Christi, non usque adeo inhabilis! Miseremini parentum meorum adhuc superstitum, qui, ut senio propemo- $um confecti sunt, ita inclementiore rerum mearum fama consternatij
