Református Kollégium, Marosvásárhely, 1890

haladás, felvilágosodás, hogy a tudomány valaha a késő nem* zedék szivébe kést fog ütni? hogy el fogja vezetni azt az igno- rabimur sivár, keserű vizű óceánjához, a melynek partjain megállva, a kétségbe esés, a szemlélődő tétlenség, akárhozatnak már az életben való kezdete fog várni az emberiségre ?

Előbb azt kellene kérdeznem inkább, hogy hát csakugyan annyira véges az emberi elme s bármily magasra szárnyaljon is, csak határán fáradtan fog visszahullni s ama titokzatos zárak, melyek felé merészen tör, sohasem fognak megnyílni előtte? Igen, elismerem, hogy ez elme, mely ez agyban működik, véges; hogy egy másiké, harmadiké, mindeniké ugyanaz; elismerem, hogy csak bizonyos fogalmak korlátái között mozoghatunk, hogy az ember és a külvilág dolgainak egymáshoz való viszonyát a gondolkozásnak bizonyos formái között foghatjuk fel. De vájjon hry volt-e ez mindig? vájjon így van-e a föld különböző értelmi fokon álló népeinél? Vájjon az emberi elme ugyanazon módok szerint gondolkozik, itél és következtet ma is, mint évezerek előtt? úgy a ezivilizált európainál, mint Afrika vad népeinél? Szervezete, működése által éppen nem különbözne-e? s csak terjedtebb ismerete, a viszonyok finomabb és apróbb megkülönböztetése az, a melyik egyiket a másik felé helyezi? És az emberi elmének nincs meg-c evolúciója, fejlődése, a mely nemcsak az agy anyagi, szervezeti változásában, növekedésében, hanem működésében, szellemi functioiban is nyilvánul? Az emberi elme fejlődését nem az ismeretek nagyobb mennyisége határozza meg, hanem a gondolkozás módjának tökéletesedése, mely képessé teszi arra, hogy újabb, meg újabb ismereteket szerezhessen. A civilisalt ember elméjében valamely jelenség láttára rögtön felmerülnek az időbeli, térbeli, oki, anyagi viszonyok. Ama kategóriák, a melyekkel jelenben a jelenségeket felfogja, évezredek előtt vájjon azok voltak és évezredek múlva vájjon azok lesznek-e ? A midőn egy-egy lépéssel halad előre az elme a végtelenségben maga előtt mindig a végtelenséget fogja tapasztalni, hol lesz tehát az a határ, melyen túl nem terjedhet? Az a mi hajdan az ember előtt végtelennek és megközelithetet- lennek tűnt fel, most rég belül esik azon az állásponton, a honnan a dolgokat szemléljük. Nem csak a természeti tünemények ismeretét illetőleg, nem csak a physikai világban, hanem az erkölcsi világban is egészen másképen fogjuk fel a dolgokat. Hiába, habár miveltségünket onnan szármáz-