Református Kollégium, Marosvásárhely, 1890

TANEVET BEZÁRÓ IMA

mondotta:

MOLNÁR ALBERT

ev. ref. lelkész.

Mindenható Isten, Atyánk ! mint vállaikon pihenő sarlóval, kezeikben kalász-koszorúval, ajkaikon zengő énekkel a hazatérő aratók: olyanok vagyunk mi ez órában, itt e tanévnek végén s emlékezvén nagy jóvoltodról, hálával magasztaljuk szent nevedet és szólunk Józsuével: „mi pedig és a mi házunk tiszteljük az Urat!“

Uram ! Te kibocsátód lelkedet és mindenek élnek. Kibocsátód lelkedet s — fölnyitja sugárzó szemét a mennybolt, megzendül a levegő, megdobban a földnek szive, fellélekzik, él, megtermékenyül s betelik gazdagsággal, áldással a természet-világ. — És kibocsátód lelkedet az emberbe. Lelkednek ihletétől támadnak a gondolatok, eszmék, az örök igazságok; lelked ihleti a sziveket s a szivek mélyeiből fölbuzognak a tiszta érzések ; lelked ihleti az életet s e szent érintéstől születnek az élet jócselekedetei, szép alkotásai, szent intézményei, áldozatai. „Az én lelkemet adom ő belé“ szólsz Te, Uram, Ezsaias prófétával s ime, a tudomány: lélek; a művészet : lélek; hit, szeretet, a vallás: lélek; a hű munka: lélek és minden magasabb ideal: lélek.

Légy áldott, nagy Isten, Atyánk, hogy ez évben is ki- töltéd lelkedet ez intézetre s ennek népére. Betölt, itt betölt biztatásod: „ne félj. . . mert vizeket töltök ki a szomjuhozóra és folyóvizeket a szárazra, . . , kitöltőm az ón lelkemet, az én áldásaimat a te csemetéidre és virágoznak, mint a fűvek között a virágok. “ És Te, Atyánk, megtartád ígéretedet; mert ez ifjúság itt ez évben is fejlődött; erősebbé, értelmesebbé, nemesebbé lett. Az ismeret, melylyel itt ez ifjú lelkek gazdagodtak, azok a nemesebb hevületek, melyek ez ifjú sziveket ibleték, az a