Református Kollégium, Marosvásárhely, 1890
15 tóink gondolatvilágunknak szükségképpeni következményei, azzal szemben époly tehetetlenek vagyunk, mint a mákonyevő önmagával. Ha egyszer gondolatvilágunk kifejlődött, megerősödött, hiába ott a csáb, az alkalom vagy másfelől hiában ott a jó tanács, az intés, a fenyitő hatalom, gyümölcseit, a cselekedeteket kérlel hetlenül termi meg. Most, mig ifjak vagytok, midőn fejlődik lelketek, ez az embernek egyedül adatott világ, most igyekezzetek megóvni annak tisztáságát, épitni ezt a belső templomot, hogy Istennek igazi hajlékává legyen egykoron. Mi szülők, tanitók oda hordjuk a jó anyagot elétek; megválogatjuk, rendezzük, kézre adjuk, egyebet nem tehetünk, az épitő-mesterek ti vagytok. Ne keverjetek e dicső, e nemes, e szent munka közé silány porladó köveket, a melyeket az élet durva piaczárói hajigáinak sokszor a korláton át, — ne szerezzétek meg azt a kínos, szívgyötrö látományt nekünk, midőn a félig felemelkedett falakat, a betetőzetlen épületet összedőlni látjuk. Gondoljatok sokszor az otthon levő öregekre: az édesapára, édesanyára, mert ez az igaz, ez a tiszta, ez a szerelmetes, ez a jóhirü és ez a dicséret — a kik imádkoznak és cselekesznek érettetek, goftdoljatok arra, hogy egy ilyen összeomlott fal szivüket zúzná össze. És nekünk tanitóknak mi a jutalmunk? az, hogy emelkedjék ti általatok Istennek, a mi vallásunknak, a mely gondolat világotok fejlődésének szabad és áldott tért enged, a hazának, mely egykoron cselekedeteitekre számit és az emberiségnek dicsőségére minél több ily templom és ha majd az élettől eltörődtünk, a munka ehárasztott, hadd pihenjünk csendesen azok árnyékában. — Úgy legyen.
