Református Kollégium, Marosvásárhely, 1889
tagadni, azzal szembeszállanunk, ha néha egyes esetek úgy mutatnák is jobbnak, sohasem szabad. Lehet egy letűnt kor még oly ragyogón, még oly szépen feltüntetve, lehetnek annak jeles, felkent ajkú hirdetői is, mi csak azt jegyezzük meg, hogy minket csak a felkelő nap sugarai hívnak munkára, a leáldozó napéi, azok állomra intenek. A múltról had álmadozzunk, tenni a jövőért kell, élni a jelenben. Jól kipihenve magunkat, kialudva az ut fáradalmait, másnap május 21-edikén a kincstári kezelés alatt álló Szentkereszt altárna megtekintését tüztük ki magunk elé czélul. Előzetesen Mészáros bányatiszt ur lekötelező szívességéből megtekintettük az ásvány- gyiijtcményt, a nevezetesebb leleteket, a különböző kőzeteket, tájékozást szereztünk az arany előfordulásának körülményeiről, a bányamérés munkálatairól, megismerkedtünk a térképen a tárnák óriási hálózatával. A Szentkereszt altárnába csilléken, kislóvonatu sinen haladó kocsikon, mentünk be, mint egy 1300 méternyire, a hol a repesztés munkálatát volt alkalmunk megtekinteni. A bányából kijőve, ugyancsak a csilléken, melyeken a zúzérczet szokták szállítani, folytattuk utunkat a „Grura Rosiu-nál levő kincstári zúzdához. Ott először is alkalmunk volt látni az érczek megválasztása módját, a régi szerkezetű, de nagyszámú zúzókat, amelyeknek azonban csak egy része volt működésben. Igen tanulságos itt is a nemes fémnek amaígalás által való kiválasztása a midőn a zagy higanyt tartalmazó tálakba ömlik, a higanynyal keverés közben érintkezésbe jön s visszamarad, az úgynevezett „mará“-nak az értékesíthető kénvegyületeknek összegyűjtése. Általában e kincstári zúzómű, bár régi berendezésű, de nagy kiterjedése által meglepő, bámulatra kelt. Ebédre Abrudbányára igyekeztünk, s az öt kilométer utat addig igen gyors menetelésben tettük meg, igyekezve a fenyegető záport megelőzni, a mi sikerült is, mert esőt egy kis permetén kívül nem kaptunk. Az ifjúság egy része a vendégszerető lakósok házainál helyeztetett el, más része a vendéglő nagytermében. Estére bár pihenő volt előírva útitervünkben, egy kis rögtönzött tánczmulat- ságot rendeztünk, a melyen Abrudbánya város közönsége, értelmisége nagy számban vett részt. A négyest 24 pár tánczolta s a kedv tartott volna hajnalig, de pihenni is kellett. Reggel öt órakor perdült a dob, harsogott a trombita, de ezúttal csak azért, hogy a csapat összegyűljön. Az utat a Toroczkóról előre küldött szekérén tettük meg. Mondhatnám Erdély legszebb, legérdekesebb folyójának az Aranyosnak völgyén lefelé. A néhol egészen összeszűkülő, máshol kiterjedő völgy, a roppant eséssel lefelé rohanó Aranyos, a közvetlen az ut mellett égbe nyúló komor sziklák, barlangok tátongó