Református Kollégium, Marosvásárhely, 1885
26 nak: minden gondolkozó főben felkelthetné annak sejtelmét, hogy itt valami többről van szó a hagyományos megszokásnál, mely bennünket az egyszer elfogadotthoz láuczol, s hogy ezen tanulmányokban a műveltség valami sajátos elemei rejlenek. Mégis, uton- utfólen, bármerre fordulunk, fülünkbe hangzik a kárhoztató ítélet ama „holt“ nyelv ellen. Dicséret illeti magyar törvényhozóink többségét is, hogy a heves elleuáraralat daczára nem adta föl a tapasztalat s a mélyebben gondolkozók által jónak bizonyult, s olyannak védett alapot, hanem néhány évvel ezelőtt törvónynyel szentesítette a classicus oktatást gymnasiumainkban, s igy egy időre legalább megmentette tanügyünket egy káros s ránk magyarokra nézve épen veszélyes változtatástól. Egy időre, mondom, mert nem remélhetjük, hogy időnk túlságos util itárismusa épen az oktatás mezejét kímélné meg s ne igyekeznék itt is a hasznosnak tévesen körvona- lozott elvét érvényre juttatni, midőn föláldozza a közvetlen haszonnak a classicus oktatásban rejlő s a felületesen gondolkozóktól észre nem vett közvetett és sokkal becsesebb előnyöket. S félő, hogy a harcz még ezután válik hevesebbé. Ezért művelődésünk érdeke által parancsolt szükségesség, hogy minden hozzáértő felemelje szavát, s sajtóban és kathedrán hasson oda, hogy a közönségben magában terjedjen el helyesebb felfogás a classicus oktatást illetőleg, s annak nyomán erős közvélemény tegye eredménytelenekké a támadásokat. Az úgynevezett humaniórák s mivel ezek teszik a gymnasiumi oktatás nagyrészét, tehát a humanisticus gymnasiumok ellen hangoztatott kifogások ugyan különböző hangzatos nevek alatt látnak napvilágot, de összességükben oda mennek ki, hogy a kor követelményeinek nem felelnek meg, mennyiben nem használnak az életnek. E vád keletkezését egyik jeles philologusunk következő okokra viszi vissza: „nem csekély önhittség, merészség, elbizakodás, — s járatlanság a történelemben és magában azon tárgyban, melyet elitéinek; hamis következtetése a részről az egészre; a hasznosság fogalmának egyoldalú s azért bal felfogása; azon ismeretes szokás, hogy haszontalanságnak szeretjük elitélni, a mit magunk — talán saját hibánkból — haszon nélkül mivel- tünk. Ignoti nulla Cupido.“
