Református Kollégium, Marosvásárhely, 1885
24 mig egyfelől előkészítettem s gyakoroltam magamat tanári pályámra, másfelől keresztül mentem azon lelki törődéseken, melyeket a sors a legtöbbek számára előirt, hogy azokat megharczolva, helyes gon- dolkozásu férfiakká válhassanak. Valóban, ha a ragaszkodás, ha az eltöltött idő, ha a végig küzdött harczok képeznék az érdemet: jutalomnak tekinteném a kitüntetést, mely ért. De távol legyen tőlem e balga hit ! Érzem és tudom, hogy vajmi csekély az érdem, mit ez ideig felmutathatok. Hiszen részszerint való a mi munkálkodásunk. Csak a választottak tudnak kitünui, s a legtöbben, mint hangyák, parányi porszemeket hordunk. Nem tekintem tehát a kitüntetést jutalomnak, hanem oly elkötelezósnek, melynek lefizetésére egész életet kell szentelni. Épen ezért most, ez ünnepélyes perczben, a lelki felbuzdulás és meghatottság e szent pillanatában, teljesen felfogva és átérezve a megtisztelő bizalom által reám háramlott nagy és szent kötelességeket, ismételve Ígérem és fogadom, hogy állásomat nem tekintem csupán a megélhetés kívánatos helyének, hanem magas és felemelő hivatásnak, s azon eltökélt akarattal foglalom azt el, hogy minden erőmet ez állással összekötött fontos feladat megoldására szentelendem. „A bizalom becses kincs, melyet ha egyszer elvesztettünk, nehezen találunk meg másodszor. A bizalom drága virág, mely az emberi érzelmek termékeny talajában, a kebelben terem. A bizalom értékes gyöngy, mely az emberi szív fenekén honol. Igyekezni fogok e becses kincset el nem veszteni, e drága virágot el nem hervasztani, ez értékes gyöngyöt el nem homályositani.“ Ez ünnepélyes fogadás most, s annak folytonos szem előtt tartása a jövőben, legyen az első részlet nagy adósságomból. Hogy vájjon beválthatom-e tartozásomat egészen ? vájjon lesz-e erőm és képességem a bennem helyezett bizalmat munkásságom gyümölcseiével is meghálálni? Ezekre a feleletet a jövő sötété rejti.. A nagy feladat elébe szerény tehetséggel indulok, s talán nem rendelkezem oly gazdag tudománynyal, mint mélyen tisztelt tanártársaim, — de remélem, hogy az akarat, mely csodákat mivel, érvényesitni fogja bennem is erejét, hogy a lelkesülés pályám iránt, a lankadatlan munkakedv, a szigorú kötelességérzet megtermendik bennem is óhajtott gyümölcseiket. Sőt még ha e reményt nem is vihet-
