Református Kollégium, Marosvásárhely, 1884
Évzáró beszéd Tartotta: Horváth Gáspár igazgató-tanár. 1885. év junius hó 26-án. Mélyen tisztelt hallgatók! Ns. tanuló ifjúság, kedves barátira! Az .idő vén fájáról“ ismét leesett egy levél! Esztendővel újból idősebbek vagyunk! Ha Arany János lánglelkének egész réteg lehullott levélre volt szüksége, hogy azokból örökbecsű müvét a „Buda halálát“ leolvashassa: akkor én, hozzá képest, csak numerus, mit tudjak egyetlen levelen látni ? Hős költeményt bizonynyal nem, de annyit mindenesetre igen, hogy éltünk, hogy nyertünk és veszítettünk. Isten jó voltából hatodikszor vagyok már abban a kellemes helyzetben, hogy anyagi veszteségről szólam nincsen okom. A szellemi veszteségekkel pedig, nyereségek állanak szemben. Mielőtt azonban a jövő képein örvendeznék, vagy a múlt emlékein merengenék el: lássuk egy évi tanulási viszonyainkat. A múlt óv végén, az akkor uj iskolai törvényeket „minden hátsó gondolat nélkül üdvözölve, szivem teljességéből kívántam, hogy az a törvény, tanítás-nevelés ügyünk jobbra fordultának kezdő pontja legyen!“ Vájjon azzá lett-ó? Vájjon kiállotta-é az élet kritikáját, melynek oly sokszor telik kedve a legszebbeknek látszó theoriák kinevotósóbon ? A mint tudjuk, a hivatottak, s valljuk meg, a nem hivatottak is, előzetesen sok szót ejtettek mellette és ellene! Most, mikoraiig egy éves, némelyek már idomitgálásokkal állanak elő. És ez nem is különös. Átmenti korban, mikor hosszú idők kóntelen mulasztásait rövid évek alatt kell pótolni: a vélemények nyugtot nem találva, reszketnek, miut vihar közben a mágnestű. Meggyőződésem szerint, egy rövid óv tapasztalata igen kevés arra, hogy minden oldalról megokolt, tárgyilagos ítéletet alkothassunk magunknak. Annyi bizonyos, hogy mi, tanítók, kik nap-nap után azzal és a szerint foglalkoztunk : szembeötlőbb változást nem veszünk észre. Majd, ha hót 1*
