Református Kollégium, Marosvásárhely, 1884
11 zül való volt dr. Antal László főgondnok. Ezért emlókezüuk most is oly élénken rá, mint halála után az első napon. Antal László orvos-sebész dr., szülész-mester, a m.-vásárhelyi egyház s kollégiumunk főgondnoka, született 1808-ban, junius 27-én. Atyja, a szelíd lelkű s ritka bölcsességül theologiai professor, később erdélyi ev. ref. püspök Antal János, anyja Péterfi Mária volt. Már a család kebelében, édes apja gondos körültekintése s anyja szerotő gyöngédsége alatt megkezdett tanulását, kollégiumunkban folytatta tovább s végezte is be 1829-ben, 21 éves korában. Ugyanazon év októberében már a bécsi egyetemen, az orvosi cur- susou találjuk, hol fogékony eszével, lankadást nem ismerő szorgalmával és kitartásával, simulékony, szerény, de önérzetes magaviseletével, nem egy tudós tanítójának lett elóbb kedvencz tanítványává, később bizalmas barátjává. 183G-ban doktorrá promoveáltatván, Bécs egyik kórházánál alkalmazást nyert. Itt kevés ideig működött, mert a kolera még azon óv nyarán kiütvén hazánkban is, Besztercze város tanácsa, a város és vidéke orvosává hívta meg. Az ifjú doktor, mint jó katona, ki a fegyverzörej hallására a veszedelem felé sieti készséggel engedett a meghívásnak s két hónapig az ifjú tiizóvel s a férfi kötelosségérzósével működött és pedig, mint a tanács köszönő iratában moudja: „éjjel-nappal szorgalmas, kész és gyors volt a segélyben.“ A tanács a szép szavakon kívül tettel is kimutatni szándékozván elismerését, a városi rendes orvosi állomással kínálta meg. Azonban tanulmányait még betetőzötteknek nem tartván, vissza ment Bócsbe, hol a szükséges vizsgálatok letétele után sebész-tudorrá és szülész-mestorré avattatott föl 1837-ben. Igya szükséges tudományokkal és diplomákkal felkészülve, mint a mézzel és virágporral megrakodott méh, jött vissza szülőföldére s telepedett meg Nagyenyeden, hol ekkor szülői is laktak. A Bethlen kollégium még ez évben orvosának választotta, rábízván kórháza kezelését is. Áldásos működését a forradalom szakította meg, midőn 1848-ban atyjával, feleségével s 5 kiskorú gyermekével együtt a lándzsahalál elöl Kolozsvárra menekült. Nagyenyeden ingóságait felpródálták, házát porrá égették, Kolozsvárit neje esett a halál áldozatául. Múló felhők kedélye különben tiszta egén. Kolozsvárról ide Vásárhelyre tette át lakását, s rongált hálóját kijavitgatva, Istenben s törhotlen erélyébe helyezve bizalmát, újra hozzá fogott a lótel küzdelméhez.
