Református Kollégium, Marosvásárhely, 1884

12

Vagyoni kárait csakhamar helyre pótolta. Nagy vagyonra nem tett szert, amint ezt olyan ember, ki csak maga munkálkodik s nem dolgoztat másokkal is a maga számára nem is teheti. Enyeden s vidékén szerzett jóhire megelőzte idejövetelét. Az a biztos Ítélet a betegség megismerésében, az a szelíd modor s fáradhatatlan gond annak kezelésében, az a tudomány haladásával folyvást lépést tartó önképzés, melyekkel már Enyeden megnyerte a közönséget: itt is csak hamar egyikévé tették a város és vidék legkeresettebb orvosainak. A mi ideje hivatása gyakorlásától s gyermekei nevelésétől még fenn maradott, azt a társadalmi téren használta föl.

Nem volt közügy, mely őt a legáldozatkószebb munkások között ne látta volna. És a közelismerés e téren is követte. Buzgó és eredményes működése következtében, elébb szívesen látottá, később nélkülözhetlenné lön; 1859-ben a marosvásárhelyi ref. egyház főgondnokává, 1861-ben kollégiumunk gondnokává, 1876-ban főgonduokává válosztatott meg. 1867-ben a városi főorvos választás alkalmával neve diadalmasan került ki a választási urnából. 1872-ben ismét, 1878-ban harmadszor és utoljára. Még elébb 1875-ben kórházi főorvossá is megválasztatott, melyet hasonlókép haláláig viselt. Érdemeinek hire a legfelsőbb helyre is eljutván, 1882-be királyi tanácsossággal tüntettetett ki. Vespasiánus mondotta volt ,,a jó fejedelemnek állva illik meghalni,“ hasonlókép a jó polgárnak is; kezében pálczával, fején kalappal, éppen kiindulóban volt, midőn hirtelen rosszul kezdette érezni magát. Övéi ágyba segítették, melyet nehány percznyi vívódás után a koporsóval cserélt föl. Ravatalát a nagy veszteség fájdalmával állották körül 3 gyermekén vején, menyén, számos unokákon és rokonokon kívül, kollégium, egyház» ismerősök, s csaknem az egész város. Luther mondotta: „boldogok a halottak, mert ők nyugosznak.“ Üdvözültünk, valamint életében nem ismerte a nyugalmat soha, mig csak tennivalója volt: úgy most halála után is munkálkodik. Sírja fölött virágok tenyésznek, melyeket a hála és szeretet ültettek, mégis megnyílik az nekünk s látjuk, hogy még mindig munkál, ha nem is tetteivel, de igen egy hosszú élet által nyújtott példával. Nem halljuk biztató szavait, nem látjuk jóságos arczát, de emlékünkben felujul élete, melyet a munka szerencséssé, boldoggá és hosszúvá tett.

Nem bocsátkozva a lélek bouczolgatásába, csak anynyit jegy-