Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
323 venni? a 2-ik miből lehessen azokat úgy tartani, a mint megiratott? a 3-ik kérdésre, hogy kik, mikor, mit és mi módon tanuljanak? a felelet könnyű lesz, ha a két főkérdés feleletet kap. A mi az elsőt illeti, annyi olyan tanitó most nincs; de hovatovább mindinkább lesz, ha l-o nem úgy nézetnok, mint bérbe fogadott szolgák s udvarok rogiussai, hanem mint az emberiség templomának építői és az élet gondjai alól felszabadhatnak, hogy magukat egészen a szent czélra áldozhassák fel. 2-o. 11a az ezután kimenendő papok és mesterek úgy készíttetnének s csak úgy bocsáttatnának ki, ha erre valóknak találtatnak. 3-o. Ha a papságra menendők, még az uj academiták is elébb falusi iskolákba érdemesítenék magukat. 4-o. Az öreg professorok közül, a melyiknek tetszenék, kimenne egész fizetéssel több oskolák directorának. 5-o. Ha a falusi templomok félig oskolákká, s a praedikálók félig a kicsik és nagyok tanítóivá válnának: sok hasznos tanítás építhetne, a legfeljebb gyönyörködtető declamatio helyett, a declamatióval való visszaélés a templomot játszó színné, a buzgóságot mulatsággá változtatja, s a Jézus ügyét a pap dicséretévé — a tükör minél láthatatlanabb maga, annál tökéletesebben mutatja a tárgyat — még azt a rossz irányt is kapja azzal az ész, hogy azt tartja igaznak, a mi szép, tehát a valóságról a színre forduljon. 6-o. Sokan az inkább érkező, bajoktól szabadabb ki- ínivelt lelkű birtokosok közül is találkoznának, a kik nem szégyenlve ezen szent kötelességet, magokra vállalnák. 7-mo. Azon tanítványokat is, a kik már megértették, felosztva, igen jól lehetne mind a többi tanításra, mind a rendre nézve használni, alkalmaztatva a tudva levő Lancaster módját, a gyermekek esze járása egymáshoz közelebb lévén, inkább megértik egymást. A mi a másodikat illeti: a ki építeni akar, szükség, hogy a pénzét számlálja meg, s a szerint tegye a delineatiót, vagy a rajzolathoz képest szükséges költséget szerezze meg. Ez a nagy kérdés: micsoda csodatévő Mózes vesz- szejével lehessen a kősziklákból forrásokat fakasztani a pusztában? Oh! ha annyira mehetnénk, hogy minden faluban, minden nemzet, vallás egy oskolában egy köznyelven tanulna, egy költségen; micsoda hajókat vivő folyóvá nem gyűlnének össze a cseppek mindenfelől? Az ország főügye ez: de a mig ez lehetne, egy nap jön elé az esztendőben, a melyen minden keresztyénnek nagyobb szive a századokon által egészen a keresztfáig vér, ki az, a ki midőn a tövis koszorú alól folyó véres verejtékkel haldoklót az ő ellenségeiért imádkozni hallja, midőn elhallgat a menny s az örök atya könnye a napra borul és az olsetétült föld gyászban marad nagy halottjával, ki az, a ki akkor valamely áldozatról nem gondolkozik ? melyet a virtusnak és az emberiségnek vigyen arra a czélra, melyért a Jézus feláldozta magát. Ez az igaz inneplése ezen nagy napnak, erről kellene, mikor legelébb elé jövend, prédikálni minden templomban, hogy kiki számot vetve magával, mondjon le bár esztendeig az őtet magát s együtt a hazát semmivé tevő vesztegetésekről, hiú fényről, vendégeskedésről, kártyáról s több ártalmas hiábíivalóságoknak bár fél légiójáról és a mit ez által megtart, annak bár felét adja ezen czélra. Az igy olhomályosuló fény, a közégés alvása és az Istenországa szürkülete volna. Nőm lehotnek ugyan nálunk épen Széchéniek, a midőn Erdély mintegy 5-öde lévén a testvér hazának, erre 1 nem is juthat; de valamit tehet minden, a kinek gyermeke van tulajdon hasznáért is, a kinok nincs, a maradékot téve ez által magáévá s akkor megválik, mennyi
