Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
304 Életre tartozó eszélyességgel is birt, s ha a közügy érdeke kívánta, igen tapintatosan tudott elbánni még az ellenséggel is, a mint a következő példa mutatja: Az ötvenes években a kormány egy iskolatanácsost (Schulrath) küldött Vásárhelyre, hogy a kollégiumi rendszert megvizsgálja, mennyiben felel meg az a kiadott Entwurfnak, teljesedésbe vétettek-e a kiadott kormányrendeletek? milyen a tanárok szelleme, s általában az egész hangulat? A német iskolatanácsos rendre vette a tanárokat s elment Bolyaihoz is. Az öreg, tudván kivel van dolga, a legszívesebb előzékenységgel fogadta, elragadtatással adta elő fiatalkori németországi élményeit, ebédre marasztotta; ettek-ittak, mulattak, mint két Bursch, a kollégium érdeke úgy kívánván még tegeződtek is. És hogy még környezetében se lásson a Tanácsos rebellis, reactionarius arczot, alakot, fiával Bolyai Gfergelylyel is levágatta szép fekete szakállát. A fiú örömmel hozta meg ez áldozatot atyja kedvéért és az öregnek meg volt a nagy diadala: a német tanácsos ur a kollégium felé se ment. Búskomorságra hajlandó volt természete. Igen gyakran panaszkodott álmatlanságáról. Ezt azonban élénk képzelődése többnyire nagyította s majd mindennap lehetett tőle hallani, kivált a későbbi éveiben: „nem aludtam,“ „nem aludtam.“ Egy alkalommal Török Jánosné, a szép tanárné azon elmés megjegyzést tette Bolyai „nem aludtam“ szavára: Professor ur! Miolta Vásárhelyit vagyok, mindig csak azt hallottam a professor úrtól „nem aludtam;“ lehetetlen, hogy évekig ne aludjék valaki. — Vájjon nem csak álmában látja-e, hogy nem alszik? Bolyai jót nevetett rá s kedélyesen beszélte el, mint leélczelte Törökné. Egyszer fija is — Gergely — ily formán tett vele: Mikor igen jól nézett ki atyja, mintegy megütődve kérdezte, mi baja van, hogy oly rosszul néz ki? „Tudtam, nem aludtam az éjszaka, üsse meg a menykő“ volt a felelet. Ekkor nevetve mondó Gergely, hogy nagyon jól néz ki, csak próbára akarta tenni. Erre az atya annyira megleczkézte fiját e tettéért, hogy az nem tudta sirjon-e, vagy nevessen. Hamar szerelemre gyűlt, de fellobbanó lángja hamar is elhamvadod. A szerelemről úgy nyilatkozott, hogy a mit az ember mind egész sereg udvarló ifjat, kik elélten csak unalmasan, szellemmeddőn ásitoznak s kinyújtott lábaikkal a dámák körül resten hátra eresztett derékkal ásitoznak, könnyüszerüleg kihányva a nyeregből. A halála előtti napon, mint felügyelő juratus mellette voltam. Professor Dósa Rlekné meglátogatta az embereket már nem ismerő haldoklót s e szavakkal igyekezett magát megismertetni: Ismer-e professor ur? Én vagyok a fulánknyelvii Dósáné! Aem ismerte meg. (K. J.)