Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
278 ejt el az ütközet első lövése — igy veti le egy véletlen nyil a fenn evező sasot. — Mikor igen elhittem volt magamat fegyverjáratlan erőmmel, barátimtól reá vétetve egy bálba mentem s ott egy kölcsönös sympáthia, akkori fántáziámat, mely egy puszta vászonra is kerubimot festett volna, úgy felgyújtotta, hogy minden fellegváraim elégtek s a szív foglalta el az okosság királyi székét s annak elhive mindent, megházasodtam s kis jószágomban gazda lettem 3 évig; kertemben patakvitel, vízesés, erdő, kunyhó, oltó oskolák, plántálás sok évet elvevő kertészi szenvedelembe vittek. Meghalván az idevaló mathesist s physikát tanitó professor, az akkori Gr. Teleki urak s a híres — (volt mathesis professor) — Doctor Pataki tanácsokra s közbenjárásukra professor lettem. De a paralellák megmutatására tett próbámmal nem lévén megelégedve 8 sok idők után, nóha talán a lehetség határáig nyomozva se nyug- ván meg, a mathesisi tüzem meglankadott s ez vitt a poezisre. De kijővén az Y Szomorú Játék és a Párisi Per, láttam több ítéletekből, hogy reám illik: Si paulum a summo decessit, vergit ad imum. Döbrentei is nem tudva, szemtől-szembe gyalázott s én toldottam. Azonban a szegénység, idő s csendesség hiánya s egyéb nem mondható kedvetlen állásom egy sötét órámban arra vittek, hogy több tragédiáimat s még egyebeket elégettem (1836. körül), ma is meg van a hamva; még nem is voltak kitisztálva s láttam, hogy időm teljességgel nincs s ha el nem égetem, az igaz társamhoz a mathe- sishez leszek a szeretőért hüségtelen, azt is gondolván, hogy akármikor lejendene időm, könnyen mást írnék; mert akkor úgy voltam, hogyha szabad lettem volna s nem nyomatva le a szegénységtől, csaknem minden hónapban egy drámát írtam volna prózában, s azon módon még kitisztálatlanul. Mint megcsalódik, a ki azt hiszi caniculában, hogy mind olyan meleg lesz deczemberben is — igy jár a szerelemből házasuló is. Elhagyva a poézist, csaknem ország fazakasa lettem;*) a tűz *) „Kemenczemester is országszerte híres. Ugyan is egy bécsi fényes commissió munkálatja a fakimélő kemenczék kigondolása, alkotása iránt kevés sikert mutatott, atyám pedig száz-megszáz váriátióju, mindennemű kemenczéket gondolt s rakatott önfelügyelete, igazgatása alatt, s részint rakott maga is saját kezeivel, nagy szenvedélylyel, néha egy éjjel tán kettőt is s azóta jöttek az országban s ugylátszik másutt is divatba a Bolyai kemenczék, melyeket sokan dicsérnek, s melyektől ugyan sok jót megtagadni nem lehet. Azonban a kemencze rakás neki, mint a költészet, csak egy korcsomanemü elfoglalódás volt, melyet részint mások alkalmatlankodására vállalt, részint kétségbeesve keresett, mert mint irta nekem: ha hajdan — t. i. a XI. Axióma tárgyában — boldogult volna, sem költészetre, sem kemenczerakásra nem adta volna magát, jobb gazda s ember lett volna.“ B. J.
