Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
277 vén, letérdelve lopva nézhettem — s még egy van mindjárt említendő ; Paesauba kiszállva két bajom volt: mindenikben ártatlan tá- madtatva meg, tíztől vétetve körül s kevéssel azután Schildwachtól puskával döfettetve meg minden gondatlanságom mellett a tiszta és csendes lelken állő bátorság megszabadított, mint több esetekben azután is.1) De nagyobb ellenség jött mosolyogva: egy 15 éves ártatlan szép lyánkát a hajón ostromoltak s én védangyala lettem ; ment szegény Bécsbe szolgálni, a szeplőtelen tisztaság olyan mocsok árjába, melyekre nincs pecsétkivevő; felnyitottam előtte az erény mennyét savétek poklát s mindenkéntmegvehetlen erősséget akartam csinálni egy szellő után hajló virágból. Bécsbe érkezve jobbnak láttam atyai tanácscsal válni el, meggondolva, hogy a szüzhó is a nap mosolyára sárrá lesz s őtet se tarthatva meg, magam veszhetek el. Bécsben mulatva vagy két hónapig, mindent kérdeztem, hogy nincs-e pénzre szüksége ? mindenemet oda adtam, senki se adta meg s egy ráoz kereskedő hajóján reggeltől estvig hűségesen hajtva, napszámmal jöttem le. Pesten stiléttel vigyázatlanul járva a térdemen alul oly sebet kaptam, hogy a lábomat akarták elvágni; pénzem elfogyott, orvosságot se adtak, a Yeres ökörnél feküdtem : mindaddig a szerencsétlenség felébresztvén a léleknek a test romjai felettisége érzését, olyan kedvem volt, hogy a szállók mulatságra jöttek hozzám, de ekkor egyedül hagyatva könnyes szemekkel emelkedtem a pusztáról ki- mondhatlan érzéssel a véghetlenbe, a számtalan napok feneketlen tengere kútfejéhez! s azon órában érkezett a segítség — meggyógyultam s b. Kemény Simontól utánam küldött szekérrel lejöttem. Mindeddig még a szebb napot ígérő reggel volt, mely tűzzel és jéggel terhes nehéz időkkel váltott égető napok után végig tartó borúval esett, a mostani havazásig. Itt nevelő lettem:8) de csakhamar nagyobb sebbe estem; igy ') Bolyai János igy Írja: „Atyáin némethonban a pipát a szájából kivevő katonaőrt mellbe ragadván a falhoz vágta; Passauban egy kávéházban, hol tán tilos volt pipázni, hihetőleg német Burschilag a világot számba nem vevőleg, non curamus módra, vállain nyugvó nagy lombos hajával s égő két szemeivel ott ülve pipázván, s zúgolódó, morgolódó magukat mogsértettektől körülvétetvén, hogy kivessék: hirtelen a házközepébo ugrott s sarkán mint a pereszlen megfordulva s srofosan tekert bütykös végii botját — milylyel némethonban divatos járni — feje fölött bámulatos ügyességgoi megforgatván, csavarván s tösténti halált hirdotvén annak, ki — magyar nemesi s Burschi — testét illetni merészelné ; az egész sokaságot oly rémülésbe ejtette s tiszteletet ébresztett, hogy szépen elvonulva, ki-ki helyére takarodott.“ *) Nevolőségéről semmi egyéb adat nincs : kinél, hol, mennyi ideig volt, bizonytalan.
