Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
10 Természetes, hogy a két egymást határozottan kizáró elv folytonos tusakodásban áll egymással. Ezer szerencséje mindkettőjüknek, hogy fakardokkal hadonáznak, Komjáty-féle pisztolyokkal puf- fogtatnak egymás felé, más különben kár eshetnék valamelyikben. Pedig, ha orrukon túl nézve, kissé szemügyre vennék egymást: pápaszem nélkül is tisztán láthatnák, hogy mindketten egy tőnek a hajtásai, hogy mindketten „vétekben fogantalak.“ Mindkettő, azon következtetési hibából ered, melyet a logikusok elvcsusztatásnak hívnak, azaz, még be nem bizonyított főtételből indulnak ki. Egyik mondja: ez a világ czélszerü, tehát jó; a másik vág vissza: nem czélszerü, tehát rósz. A józan íilosofia szerint, jó vagy rósz, szép vagy nem szép, czélszerü, nem czélszerü valami a szerint, a mint eszményképeinkhez illik vagy nem illik, a mint bizonyos czél elérésére alkalmas, vagy nem alkalmas. Emberi törekvéseinknek tűzhetünk ki czélokat, alkothatunk magunknak eszményképeket. Ámde a természet egyetemes törvényét nem ismerjük, nem ismerhetjük. Tehát, valamint azt nem mondhatjuk alaposan, hogy ez a világ minden részleteiben legjobb, úgy azt sem, hogy legrosszabb. Es ha az optimistának nem sikerül, valamely egyetemes szempontból, minden világi viszonyt, eseményt czélszerünek bizonyítani bé: a pessimista szintúgy nem leend képes a rosznak nagyobb tömegét mutatni ki, mint a jónak. Csatlakozzunk bármilyen világnézethez, aunyi bizonyos, hogy cselekvéseink mindenkor és mindenütt okok eredményei. S ha olykor nehezen vagy épen nem tudjuk kimutatni azokat, a hiba mindannyiszor, rövid látásunkban, elfogultságunkban, szóval, egyéniségünkben rejlik. Mind e mellett is, az optimista csak úgy, mint a pessimista, oda se néz az okoknak. Amannak szent meggyőződése, hogy mint Mikes Kelemen mondotta: „a ki a telet teremtette, mentét is ad hozza,“ s minden gondját szegre akasztva, naponta lesi a postát, mely a megnyert ternónak, vagy valami ámérikai nábob magtalan nagybátya halálának kedves hírét hozza. A pessimista rendesen úgy jár, mint az a kis leányka, ki rájővén, hogy szép fekete szemű siró bubája fürészporral van töltve, mindent oly hitványnak tartott. Yagy elkeseredve a világ rosszaságán, s megijedve a számítása szerint okvetlen békövetkező szerencsétlenségek miatt, le mond arról, vagy épen ki is költözik abból. Komolyan úgy jár el, mint híres ko
