Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
9 hatóságával szemben, mind más semmi, minden egyéb „nihil“. A phönix-parki kettős gyilkosságot, vagy a féniek egyéb erőszakoskodásait még senkinek sem jutott eszébe a gymnaziumoknak tulajdonítani. Vájjon Spanyolország elsatnyulását, Törökország lassú, de biztos halódását a gymnaziumok okozták? Ne beszéljünk boszorkányokról, melyek nincsenek. A tudomány — melynek a gymnaziumok meleg ágyai — lehet, volt, fog lenni s legyen is ellensége minden a czivilizáczióval ellentétes irányzatnak; ám de annak egyetemesen káros hatásáról a história egyetlen betűt sem jegyzett föl. Sőt összes czivilizácziónk, polgárisultságunk, melyet az egymás után lepergő idők során szereztünk lassanként, erkölcscsel, vallással egyetemben, mind-mind a tudomány eredménye. 5. A mélyen tisztelt hallgatók becses engedelmével s a ti tájékozódhatástok czéljából Ns. ifj.! még csak pár világnézetre nézve teszek rövid megjegyzést. A bíboros egyháznagyok, különösön hangsúlyozták, hogy az erkölcs hanyatlóban van; hogy a mint Horatius majdnem kétezer évvel ezelőtt kifejezte magát, a kisebbek kedvéért magyarul mondom: „Elődeinknél már szüléink kora Satnyább, s mi nálok — és belőlünk Még gonoszabb unokák erednek“. Midőn ezen s hasonló felfogásoknak a históriával és statisti- kával kezemben határozottan ellentmondók, szót kell tennem a sokak által sokszor vitatott pessimismus és Optimismus elveiről. Ezt annyival inkább szükségesnek látom, mert egyik VI. osztályos lelkének mély keservét, melyet a resolválás kínos kényszer munkája halmozott össze, ily „Titán Laczi“-féle módon önti ki: „De most mi haszna már! Lelkem megunta itt Elátkozott rabkint Hordozni lánczait“. A hegyen-völgyen hipp-hoppozó „s a délibábon is aratást kereső“ Optimismus szerint: ez a világ a legczélszerübben lóvén alkotva, a lehető legjobb. Ezzel szemben, az inaszakadt, magáról is lemondó pessimismus szerint: ez a világ, minden lehető világok között, a legrosszabb; s hogy ezen elv egyik olőcsahosával Schopenhauerrel szóljak: „minden egyéniség nem egyéb, mint specialis tévedés, hiba, olyan a mi, bár ne volna“.
