Református Kollégium, Marosvásárhely, 1881
8 A múlt száz végén még nem létezett ez az éles ellentét philosophia és természettudomány között; amaz sokkal hatalmasabb volt, mintsem ebben vetólytársat láthatott volna. A metaphysikai elmólődés majd a theologia tételeit fogadva el alapul, majd a természettudományok segélyét véve igénybe, törekedett a világ és az ember egymáshoz való viszonyának magyarázatára. Módszerének bizonytalansága következtében folytonos ingadozást mutatott; majd merész kosmologiai tervekkel lépett fel, majd csupán psychikai tünemények magyarázatára szorítkozott, culmi- náló pontján az ismeret forrásainak bírálatát tűzte ki feladatul. A kritikai philosophia a természettudományokkal még igen közel érintkezésben állott; hiszen czélja épen az volt, hogy a tapasztalatnak, s igy természettudományi ismereteinknek jogosultságát vizsgálja, bebizonyítva, hogy minden ismeretünk bizonytalan, melyre nem a tapasztalat utján jutottunk. Természetes eredménye lett volna minden metaphysikai elmólődés félbenhagyása, de K a n t az által, hogy a tapasztalatot ismereteink szerzésében csak egy résznek ismeri el s á priori eszméket tételez föl, utat adott az elmólődósek tovább fűzésére. így keletkeztek utána az ideálizmus különböző alkotásai, a biztos alapnak a tapasztalatnak teljes mellőzésével. A természettudomány, félretéve minden előleges fejtegetést, egyenesen a tüneményeken kezdette vizsgálódását ; a létezni látszókat csakugyan létezőnek tekintve, törekedett azoknak lehető legkimeritőbb ismeretét adni, megszerezni mindazt, a mi csak megfigyelés, kísérlet és helyes következtetés által megszerezhető. Az eleinte tökéletes közönyösnek látszott előtte, hogy vájjon csupán órzé-
