Református Kollégium, Marosvásárhely, 1881
kiségünk szolgáltatja az ismeret elemeit számunkra, vagy vau-e még az elmének is azon kívül az érzékektől nem függő külön működése ? Felhasználta mindazt a tehetséget, a mi az emberben ismeretek szerzésére megvan. A természetbúvárt nem az érdekelte, hogy vájjon érzéklete azonos-e a tárgygyal ? hogy vájjon nem csupán belső cselekvőségnek kifelé vitele az? hogy e világ realitása az énben vagy az absolutban, vagy az én és nem én viszonyában keresendő-e? nem a lét okát akarta ismerni, hanem magát a létet. Készpénznek vette mindazt, a mit a természet nyújt, egyszerűen úgy tekintve a dolgot, a hogy adva van: a test, a melyet lát, tapint, a melynek súlyát érzi, az a világegyetemben megvan, tért foglal el; ha leejti, tovataszitja, állapotát megváltoztatja, ez az örökkévalóságban megtörtént esemény, tény, a mi róla öntudatában van, az positiv tudás. Ilyen állásponton elégségesnek tartotta igazolásul, ha képzeteinek sora a tünemények sorával megegyezett, de ezt a megegyezést a legkisebb részletekben is szigorúan megkövetelte. Elméleteiben nem törekedett egyébre, mint a tünemények sorának magyarázatát adni, s kész volt félretenni elméletét, ha ellene szóló tüneményeket tapasztalt. A philosophia ismereteink eredetének kérdését, e csomót nem oldotta meg; a természettudomány kettévágta az által, hogy az észlelőt és észlelettárgyat különválasztotta egymástól. De igy s csakis igy volt képes az ismeretek birodalmában aránylag rövid idő alatt oly nagy előmenetelt tenni. Mi volna az eredmény, ha ama sok jeles elmének, a kik a természet buvárlatában fáradoztak, mindazokkal a kérdésekkel kellett volna megbirkózni, — 9 —
