Református Kollégium, Marosvásárhely, 1881

gása ellen, a mely szerint a tapasztalat nem csak elégtelen, hanem felesleges is a dolgok megismerésére. Szerintük „a philosophia önteremtette eszmék régiójában honol s a köznapi valódiságra nincs tekintettel.“ Nem az emberi ész gyarló, „a mely hivatva van arra, hogy minden külső tapasztalat nélkül is követhesse egy teremtő szellem eszméit, s azokat saját belső tevékenysége által mintegy újra felfedezhesse,* hanem a. természet igen gyarló arra, hogy az emberi észnek megnyilatkozhasson, igen sok mellékest és aprólékost mutatva fel. A természettudomány azonban épen e sok mellékesből és aprólékosból táplálja magát; ebből épité fel hatalmas izmait, a melyek erejével elősegítette a felvilágosodást, megváltoztatta az egész emberi társadalom képét. A természetben nincsen kisszerű és jelentéktelen. Ha Gr a 1 v a n i ügyet se vet egy hitvány békacomb rángatozásaira, az emberiség a villamosság sok tüneményének és bámulatra méltó használatának ismeretétől legalább egy időre elesett volna. Ki volna-e egészítve fogalmunk a szerves életről, ha sok természettudós a rothadt viz zavarókát, mint lényegtelen piszkot, tudományára sem méltatja s csupán az életjeleu- ségek tökéletes alakjait veszi ügyeimébe ? A Gr a 11 i 1 a i csillárja, a Newton almája, ha csak legenda is, örökké szép példázat marad a természettudós előtt, hogy miként lehet kicsinyszerünek látszó tényekből a mindensóget egybefoglaló törvényig emelkedni. Túlságos pedánsul hangzik az egyszeri német professor nyilatkozata tanítványai előtt, hogy nem hivatott tudós az, a ki az oroszlánban csupán a sivatag királyát bámulja és az oroszlán egy szál szőrében nem talál bő anyagot vizsgálódására; de e szavaknak