Református Kollégium, Marosvásárhely, 1879
— 23 fogva a német nyelv lanyha tanulása vagy épen kontem- nálása most már nem hazafiság, de kötelességsértés. Ha valamely testületnek, intézetnek tagjai vagyunk, annak egyik teendője olyan, mint a másik, azok között rövid ésszel, kényünk-kedvünk szerint válogatni: nem helyes, nem szabad. írás-, zene- és énekben kielégítő haladást tettek az illetők, a műének tanulásban azonban többnek kellett volna részt vennie. Szép eredményt mutattatok fel a testgyakorlásban is, ámbár némelyek contemnálgatták. Mindezen sikereitek egy részét, még pedig a nagyobbat, értelmes és kötelességüket átértett és érzett jeles mű tanító toknak köszönjük. Az egészségi állapot általában jó volt, könnyebb betegségi eset 246 fordult elé, 26-tal több, mint az előző évben, részint az iskola kórházában, részint azon kiviil. A kórház köztiszteletben álló főgondnokunk Antal László dr. úr gondjai alatt állott most is, mint eddig 30 év óta, kit buzgó fáradozásaiért e téren is hálás köszönetünk illet. Év folytán a halál két áldozatot kívánt, mindkettőt a kisebbek közül. Nyugodjanak csöndesen. Ha a tükörbe tekintés után, elhatározzátok, s törik- szakad munkába is veszitek: a jók, hogy az eddigi irányba kitartók lesznek; a resteskedők, hogy változtatnak maguk- viseletén; ha iskolai teendői között egyik sem válogat; ha a hibát, bármily csekélynek látszik, mindenki óvatosan kerüli; szóval: ha kötelességétmindeniketek lelkiismeretes pontossággal teljesiti; akkor, de csak is akkor el fogjátok mondhatni a költővel: „. . . . Él magyar, áll Buda még! Nem hint szennyet apái porára A maradék“. * * * „Nulla dies sinelinea.“ Ez évsem haladott el anélkül, hogy iskolánk életében mély nyomokat ne hagyott volna. Mig anyagi tekintetben örvendetes gyarapodásunkról tehetek tudósítást: szellemi záró-számadásunk sokat ígérő nyereség mellett, megrendítő veszteséget is mutat. Szellemi nyereségünket azon örvendetes tényben látom, hogy a Főtiszteletü Egyházkerület múlt november
