Református Kollégium, Marosvásárhely, 1879
— 24 — ben tartott közgyűlésén, az ürességben volt két gondnoki helyet, elöljáróságunk kezdeményezése folytán és kedve szerént betöltötte;főgondnokká mélt. Kemény Domokos báró urat, algondnokká mélt. Dósa Miklós kir. táblai rendes biró urat választván meg. Ha igen tisztelt főgondnokunkat, egyik tanítványunk helyesen nevezi pályamunkájában „a történet-aikotó ősök utódjának,“ — bizony algondnokunk sem „novus homo.“ Mindkét név, melyeknek szerencsés és méltó örökösei, szorosan össze van szőve-fonva hazánk, nemzetünk és vallásunk történetével. Iskolánk szebb napjai épen őseik alatt és által derültek föl. A Kemény bárók 1814-ben kezdik iskolánkat gondjaikba venni, mikor is Kemény Miklós főgondnoknak választatik. Eredményes működését a halál szakítja félbe 1829-ben. 1833-ban Kemény Pál br. főgondnokunknak poraiban is áldandó atyja, választatik meg főgondnoknak. Húsz esztendő alatt kifejtett áldásos működése mellett, 5000 m. f. alapítvánnyal, anyagilag is gyarapította iskolánkat. Álgondnokunkat másfél százados emlék csatolja iskolánkhoz. A Dósák anyai ágon 1749-ben lépnek iskolánk szolgálatába. 1794-ben Dósa Gergely foglalja el, az itt először akkor létesített jogi tanszéket. 1826-ig terjedő sikeres működése következtében, az új tanszéket általános jó hírbe hozta. Fia Elek, gondnokunk édes atyja, kit iskolánk életében méltán nevezünk nagynak, 1826-ban megválasztatván, atyja helyébe, s tanszékét 1831-ben el is foglalván, csakhamar oly virágzásra emelte, hogy Erdély minden részéről seregestől tódultak ide a jogtanulók. Hogy mennyire helyén érezte tanszékén magát, egyebek között az is mutatja, hogy sem 1848-ban a népszerűség csábitó szava, sem 1851-ben a zsarnok komoly tekintete, nem voltak képesek kizavarni onnan. Csakugyan 1849-ben, mikor a jog szurony-hegyre került, s a számtalan sebből vérző hazának, minden hű fiára égető szüksége volt: elvállalta a kormánybiztos- ságotBrassó vidékén. Ezért, minthogy 1851-ben az absolut kormány által felajánlott székelyföldi kormánybiztosságot nem fogadta el, 1852-ben 4 évi várfogságra Ítéltetett, s oda még az évben el is hurczoltatott. Rabságából félév múlva kiszabadulván, az egyházi főtanács
