Református Kollégium, Marosvásárhely, 1879

— 17

II.

Tanévet bezáró beszéd.

Tartotta:

HORVÁTH GÁSPÁR,

igazgató tanár,

1880. jun. 30,

„Idő! szárnyadnak még egy csattanása, s a jelen év is porban szendereg,“ addig azonban nemes ifjúság,kedves barátim! adjunk számot egy évi sáfárkodásunkról!

Fichte, a nagy bölcselő, tanító korában, növendékei magaviseletéről rendes naplót vezetett, melyet hetenként egyszer előttük felolvasott, hogy visszaidézve emlékükbe egy héti magukviseletét: hibáikat kikerülni, fogyatkozásaikat megjavítani igyekezzenek. E tekintetben, ha bölcseletét illetőleg nem vallom is mesteremnek, követői közé lépek, s megpróbálom tükröt tartani élőtökbe, melyben, egy évi magatokvisolctét, tanulásotokat, iparkodás- tokat még egyszer szemügy re vehessétek. — Nézzen belé mindenki bátran. A ki jól igyekezett, hogy érezve amaz égi kéjt, mit a jó lelkiismerct örömének hívnak: további lankadatlan kitartásra ösztönt merítsen. A ki gyengén, vagy épen nem iparkodott, hogy serkenjen fel végre va- lahára, kipótolni, ha lehet, a mulasztásokat; hozzá kezdeni a munkához, „mig nappal vagyon.“

Ugyan kedves barátim, nézzetek csak végig a nagy mindensegen,vagy annak általatok is ismert részecskéjén,s mondjátok meg nekem : mi nem munkálkodik? Keressetek munkátlanságot akárhol, a gránit-hegységtől kezdve, mely a teremtéstől fogva egyre alakul, a röpke gőzfellegig; a moneráktól kezdve, honnan az állatvilágot számítják, annak virágjáig, az emberig; a tettől kezdve a kimondott szóig. Higyjétek meg nem fogtok olyat találni. „Epit vagy ront, de nem henyél.“ Hát az elégtelen calculusu tanuló? kérditek. Az sem tétlen, az is teszen — legalább rosszat.

Kant minden vétket, a tétlenségből származtat le, s helyesen. Hiszen rajtunk, s mindazon, a mi körülöttünk,

2