Református Kollégium, Marosvásárhely, 1878
23 jává tett kérdésre — értekezésem végeredményéül — röviden a következő szavakban összefoglalható feleletet nyerjük: A testek anyagi változásai között kimutatni az összefüggést, a legkisebb anyagi részecskék — az atomok — vándorlásában megtalálni az összekötő kapcsot és így végül a megsemmisithetetlen anyag körforgásában szükségképpen uralkodó változhatatlan természettörvényeket deritni föl: ez a tudományos vegytannak, mint természettudománynak, czélja és feladata. íme: ez a vegytani búvárlat iényege, melyet a nagy közönség, sőt némely exclusiv tudományos körök is merőben ignorálnak. Pedig épen ez az, a mi a vegytant a szó legszebb és legmagasztosabb értelmében vett tormószettudománynyá bélyegzi. Mert bármennyire fontos és nagy jelentőségű az az előny, melyet a természettudomány a természetnek tervszerű kiaknázása és a napfényre hozott tényeknek gyakorlati alkalmazása által nyújt az embernek hatalma, jólléte és kényelme növelésére: az emberi ész előtt legfenségesobb feladata a természettudománynak mégis az, a melyet Tyndáll * szokott szellemességével a következő képben tár szemeink elé: „Ama nagyszerű legenda a világról és minden benne levőről,az égről és csillagokról szólva azt mondja: „És meg- tekinté Isten valamit teremtett vala, imé: igen jó vala.“ A tudomány mindezt együttvéve teszi az ember tanulmánya tárgyává. Van egy bizonyos oldalról gyakran emlegetott érv, mely az universumot az órával hasonlitja össze. Fejtsük ki o hasonlatot. Gondoljunk egy órást, a ki művét befejezve, annyira meg van elégedve munkájával, hogy azt „igen jónak“ találja. Vájjon mit akar ezzel mondani? Bizony nem a számlapot, sem a metszett fedelet nem érti azzal, hanem sokkal inkább a belső szerkezet kerekeit, csapjait, rugóját és köveit, egyszóval * Tyndall. Vorlosungen und Aufsätze. 1874. 119.1.
