Református Kollégium, Marosvásárhely, 1878

Vessünk egy pillantást azon fogalmakra, melyeket a modern chémia alkotott magának az anyag mivoltáról.

Az elemző vegytan, nehány évtized alatt kifejtett, hangyaszorgalmú munkássága folytán arra az eredményre jutott, hogy a bolygónk anyagát alkotó végtelen változatosságu testek hatvan és egynéhány különnemű egyszerű testből (mondhatnám: anyagi individiumból) vagy elemből származtathatók le, azaz az ásvány-, áliat- és növényvilágban, egyszóval az egész természetben található ismert testek bármelyike: vagy egyike ezen elemeknek; vagy pedig két vagy több elem vegytani egyesületének tekinthető és mint olyan, a vegytan rendelkezésére álló eszközökkel oly alkatrészekre bontható, melyek az említett elemek sorába tartoznak; vagy végül egy vagy több vegyületnek, illetőleg elemnek a keveréke.

A vegytani elemek egyszerű testek oly értelemben, hogy semminemű ismert erő hatására anyagukban változást nem szenvednek, azaz különnemü alkatrészekre nem bonthatók. „ Járja be bár a meteorkőben a világegyetemet, robogjon tova a gőzkocsi kerekében a síneken, vagy csörgedezzen a vérsejtben a költő halántékán“ — a mint Dubois költői emelkedettséggel mondja — „a vas mindig vas marad.“

Hogy a jelenleg ismert 64 elem valóban mind egyszerű test volna ilyen értelemben: már a priori valószínűtlennek látszik. Sőt Lockyer újabb kísérletei folytán nagyon is alapos okunk van hinni, hogy különösen a fémek közül némelyik nem egyszerű, hanem összetett test. Mindaddig azonban, míg azt az elemző vegytan kétségbevonhatatlan bizonyossággal ki nem mutatta, valamennyi a tudományban mint egyszerű test szerepel és mint ilyen, az elemek sorába foglal helyet.

Ez az elem fogalma a modern vegytanban.

Ámde mennyire eltér attól az a képzet, a mely az elemről másfél, évezreden át uralkodott! E körülményben találjuk