Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1914

4 Pál dr., Baer Ferenc, Farkas József dr., Jánosy Gerö és Marthy Pál tanárok. Büchler Pál dr. tanár a főhatóságtól az 1914—1915. tanévre külföldi tanulmányútra szabad­ságot kapott, de szeptember hó végén hazajött. Baer Ferenc tornatanár, Farkas József dr., Jánosy Gerö és Marthy Pál tanárok pedig hadbavonultak s az egész év­ben katonai szolgálatot teljesítettek. Szeptember hó első napjaiban meg kellett kezdeni a tanulók beírását is, ele még nem tudtuk, hogy a tanítást hol és mikor kezdhetjük meg. Dr. Bernády György főispán úr megígérte, hogy a hadtestparancsnokságnál lépéseket tesz, hogy intézetünktől a tartalékkőrházat költöztessék át a városi felsőbb leányiskolába s a lefoglalt helyiségeket adják vissza a tanítás céljaira, s ha azt nem tudná kiesz­közölni, akkor át fogják engedni nekünk a városi felsőbb leányiskola épületének egyik szárnyát, ahol a tanítást megkezdhetjük. A főispán úr azt remélte, hogy a tanítást szept. 16 án megkezdhetjük vagy a saját épületünkben, vagy a felsőbb leányiskola helyiségeiben s azért nekem azt mondotta, hogy a beírást szeptember hő elején kezdjem meg s a beírt tanulókat szeptember hő 15-re hívjam be. Szeptember B-án a beírást meg is kezdettem s szeptember 15-ig bevégeztem, a tanítást azonban szep­tember 16-án nem kezdhettük meg, mert intézetünkből a tartalékkőrházat nem költöztették el s a felsőbb leány­iskolának azon helyiségeit is, melyeket a főispán úr ne­künk át akart adatni, berendezték tartalékkőrháznak. Most több terv merült fel arra nézve, hogy a tanítást hol le­hetne megkezdeni. Az osztályokat azonban nem akartuk a város különböző részeiben elhelyezni s azért a sok terv közül csak kettő jöhetett számításba. Az egyik terv szerint a nevelőintézet helyiségeit kellett volna berendezni

Next

/
Oldalképek
Tartalom