Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1914
5 — a tanítás coljaira s akkor nem lett volna bennlakás s az alapítványos növendékek az ellátási összeget kikapták volna kézi ösztöndíj gyanánt. A másik terv az volt, hogy elfogadjuk a ref. főgimnázium igazgatójának és elöljáróságának szíves ajánlatát s a délutáni időben a ref. főgimnázium helyiségeiben tanítunk, s akkor a nevelő intézetet sem kell feloszlatni. Főhatóságunk a második tervet fogadta el. A tanítást szept. 25-én délután kellett volna megkezdeni a ref. főgimnázium épületében, de csak szept. 27 én kezdettük meg, mert a villany több tanterembe nem volt bevezetve s e helyiségekbe be kellett azt vezettetni. A tanítás azonban rövid ideig tartott, mert a város polgármestere azon ürügy alatt, hogy a kolera be- hurcolását meg akarja akadályozni, október hóban a helyi összes iskolákat bezáratta. A polgármester ez önkényes intézkedése folytán növendékeinket hazabocsátottuk. Azután megkezdődtek a tárgyalások, hogy a polgármester ez önkényes intézkedését helyezze hatályon kívül. A főispán úr közbelépésére és a közigazgatási bizottság utasítására a polgármester ez önkényes határozatát október hő közepén végre hatályon kívül helyezte, a tanítást azonban egyéb akadályok leküzdése után csak november hó 2-án kezdhettük meg újra. A „Veni sancte“-t november 8-án tartottuk meg a minoriták templomában. Személyváltozás a tanári karbari. Az 1914. évi augusztus végén tartott alakuló értekezlet az egész országot hatalma alatt tartó háborús izgalmakan kívül még egy más eseményt is hozott a tanári testületnek. A fö- tanhatóság leiratban tudatta, hogy Misz Olivér r. tanárt 30 évi, becsülettel, fáradhatatlan odaadással és szakérte