Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1911
□ Harangoz a kedv szívemben S úgy csókolom áhítattal a küszöböt Mennyi emlék nőtt e helyről ! Mennyi élet volt itt szándék ! Mennyi eszme titkon alvó ! Aki elment, csak az tudja, Hogy a kő közt mennyi rózsa ; Mennyi ábránd, mennyi öröm Drága kincse gyűlt halomba ! Ez, ami a szívünk fogja. — Ezért jövök! Harangoz a kedv szívemben S úgy csókolom áhítattal a küszöböt. Ó, de szép volt: Amikor még ez az udvar Mi szavunktól volt oly hangos! Hogy szaladtunk; hogy hevültünk! Összeültünk Hogy terveztünk! Elbúsúltunk . . . felvidultunk . . . Hol van most a régi lárma?! Az a kedv : a szívünk gyöngye ! Melyről hittük, hogy ragyog majd, Hogy parázslik mindörökre! . . . Hol van most a régi játék ? ! Gyermek álmunk rózsalánca, Mit aranyos kedvünk fűzött Véghetetlen hosszú láncba ? ! . . — Szertefoszlott . . Megosztottuk . . . Egy darabkát csak a gyöngyből,
