Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1910
— 8 — Anyaga a nyelv, a mely legalkalmasabb a szép kifejezésére, valamint terjsztésére is. Mondhatjuk, hogy valamennyi más művészet felett áll. Érzéki hatása jóllehet a legkevesebb, de az érzéki képek helyett belső képeket tud felidézni lelkűnkben, s eszmekifejezö ereje aztán a leg- dúsabb. A keleti népek költészetét mai nap is remekek gyanánt tanulmányozzuk. A költészetben már nem annyira a forma, mint a tartalom lényeges; a világ minden tüneménye, eseménye, az emberi lélek minden gondolata, érzelme nemes vágya képezheti tárgyát. Valamint a természeti világ roppant nagy, úgy az ember benső világa is nagy foglalatú, sőt nagyobb amannál, mert lelkünk nemcsak a természet tárgyait tudja utánképezni, megörökíteni, hanem ezt nyomon kiséri még egy más, az érzelmi világ. A művészet inkább kielégíti lelki szükségletünket, mint a reális világ, mert ami a természetben szétszórtan, átnézhetetlen zűrzavarban van, azt a művészet egy egységes képben nyujta elénk, s valamely anyagban megörökíti. E lelki táplálékra szükségünk van. Hogy miért, röviden azt is kifejtem, mert vannak, a kik úgy vélekednek, hogy nincs szükség ez ábrándvilágra, a reális való mellett. Hiú időtöltésnek tartják, a tudomány és gyakorlat irodalma mellett, mely semmi hasznot nem hajt. Gondolni lehet, hogy a mit az emberiség évezredeken át önkénytelenül is szeretett és müveit, az nem lehet csak hiú ábránd. Lelkűnknek az érzés ép oly lényeges része, mint az ismerés, vagy az akarat, s ép oly mértékben megkívánja egyik lelki sajátságunk a kielégítést, mint a másik. De a művészet nem ábránd, az is való értékű, a mit kifejez, az való és igaz érzése lelkűnknek. Ép úgy léteznek ezek az elvont fogalmak lelkűnkben, mint
