Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1904

— 38 —

esés nélkül megszerezni? Csellel, csak csellel. Ki is gondolja hogyan: méregeti köves-cérnával a várfalak magasságát s az épen arra menő Évának panaszkodik, hogy a várfal tövében akarja szellőztetni az ágyruhákat, mert itt a várban a sok idegen járó-kelő könnyen megszólhatná az embert. A cselédeket szidja, hogy összerothasztották a derekaljakat is, ezért elkerülhetetlen a szellőztetés. Éva még csendesíti is, kérleli is, hogy hisz ott van a Listiusék kötélhágcsója, el kell azt hozatni.

Ez hát megvolna. A murányi kötelesek meg is toldják, meg is erősítik, csak le kell bocsátani. Igen ám, csakhogy Wesselényiék ezalatt már tömérdek veszedelmen mentek keresztül, tótok, pórok támadták meg őket, „tolvajt kiál- tának“, a vitézek rosszalják a vezér jóhiszeműségét, hogy a csalfa asszony szavával a halál révébe juttatta mind- nyájokat; minden erkölcsi és fizikai okok kényszerével akarják rábírni a vezért, hogy térjenek vissza, amig lehet táborukba . . . Ám Mária megsejti ezt is s az utolsó pillanatban, mikor már vissza akarnak indulni, jelenik meg követe, Kádas s hoz biztató üzenetet Máriától Ferencnek : „Megjátszom szerencsém, valamiképen jár“, csak állhatatosság és bizalom! S mégegyszer a döntő pillanatban küldi Kádast, mikor iszonyú fáradsággal megmászván a falakat, a létrát nem találják s kétségbe vannak esve.

Közben folyik a munka tovább a várban. Oly dolgokat forgat, melyeket kezdeni „sok egy menyecskétől, még Hektor szivétől, Ulysses praklikás fejétől“ is; azért hát „szemes akármi kis dolog vizsgálásban“, gyors, energikus. Magához hivatja szolgáit s mint a hadvezér, buzdító parancsot intéz hozzájuk. Hivatkozik árvaságára, testvérei csalfaságára, bújára, bánatjára, de fenyeget is s követeli, engedelmeskedjenek parancsainak . .. Első dolga a „várták“