Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1904
— 37 többérö Mária, a holta után ura bizonyosan Máriára fogja már kiterjeszteni kezét, hogy feleségül vegye. Ezzel aztán Gyöngyösi bizonyítja, hogy egyáltalán nincs érzéke költői kompozíciók természetes rugói iránt: ezt az indítékot felhasználva sokkal természetesebb megoldású fejleményt teremtett volna és nem kellett volna felhasználnia azt a deus ex machinat, Cupidó, Vénus, Mars tanácskozását, amely hidegen hagy és amelynek valóságában még az sem hisz, aki egyébként nem keveset forgatta a „deákokat“. Istenek akarata továbbá a pásztorfiú jóslása is, aki a színlelő Máriának megjövendöli, hogy nem rákászni halászni jár a nagyasszony, hanem addig „rákászik“, halászik, mig helékerül Wesselényi hálójába. 1 íme az ellentétek, a kövezetlenségek egyetlen jellem megrajzolásában. Csak egyben következetes Mária mind- végiglen önmagához s ez energiája, lázas tevékenysége terve sikerülésének érdekéhen. Itt igazán bámulatos tevékenysége, leleményessége mindvégig: ott csap le, ahol kell, mint a villám, váratlanul, gyorsan, megsejti a távollévők tűnődését és biztos kézzel, a döntő pillanatban fordít mindent a maga javára, parancsol és áltat, buzdít és rémít, ha kell, kegyetlenkedik, ha kell, hizeleg, ha kell pajzán- kodik. Tudja, mekkora fába vágta bele a fejszéjét s maga Írja Wesselényinek, „félek, hogy az ág ne törjék kezemben“. S az alatt a rövid idő alatt, amelyben el kell intéznie tisztán az egész ügyet, nem szalaszt el egyetlen pillanatot sem, mindegyikben egy-egy munkája születik meg a jövendő sikerének. Mást kigondolnia, mint hogy létrán má- szatja föl Wesselényit, alig lehet. De hol a létra? Néki nincs, de van Listiusnénak . . De hogy lehet tőle gyanúba1 III. 374 skk. „Addig jársz azért te halászni a völgyre, hogy Wesselényinek jutsz kezébe végre“.
