Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1903

I. Faludi Ferenc lírai költészete. Irta: Szilveszter Ferenc dr.

— 12 —

seket kellett készíteni; melyekért azután a Tanítók kitől pénzzel, kitől valamely más ajándékkal megajándékoztattak. Faludi Ferencz volt akkor az oskolánk igazgatója, kiről azt mondják vala tanitótársaim, hogy a múlt esztendőben a hajóért tőle semmit se kaptak. Én e hires Magyarnak egy hajócskát készítettem, melynek kormányát a reménység tartotta; alája ped'g ezeket írtam:

Elkészült sokféle hajóm a régi szokásként;

Hozzád is, Faludink ! Egy folyamodni akar,

Társaim azt mondják: Ne ereszd e partnak hajódat:

Nincs e parton ezüst, nem terem itten arany,

De te hajócskámnak kormánytartója, Reménység Biztatsz, hogy fényes partra, s aranyra vezetsz.

Nossza tehát indulj Fuludim partjára Reményem,

Nagy Magyar ő; te Magyar Versre fakadva köszöntsd.

Jól tudom én: a mit kívánsz, azt nála találod:

Bátor aranyt nem kapsz, 0 maga tiszta arany.

Faludi munkáit tanulmányozván, helyeseknek találom az egyéniségének megvilágításra eddig idézett szavakat, megíigyeléseket. Lelkének melegségét érzem terjedni soraiban s minél bennebb haladok munkáinak olvasásában, annál inkább hévül a szivem. Érzem hogy Faludi ideális alak. Mert kérdezem: Nem ideális lélek-e az, a ki oly eszméknek szenteli egész életét, minők a hazaszeretet eszméje, honfitársai sorsának javítása? Nem magasztos lelket hordoz-e az a szív, amely midőn hazájáért dobog, Istenét gyöngéden szeretni, a vallásos érzés egész hevületével öt átölelni életcélul, papi állásából eredő szent kötelességnek ismeri? Felfogásomat támogatja Szerdahelyi, a későbbi egyetemi tanár és rendtársa, a ki Faludit a gyöngéd lelkiismeretig kiélesített kötelességérzet mintaképéül rajzolja ; akinél az ige teslté vált, aki, amit tanított, a miről prédikált, maga is betartotta és a szerint élt. Csak igy