Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1900

letésed e fenséges ünnepén ! Boldogsággal, gyönyörűséggel és hálával eltelve áldjuk Jézus szent hitét; Jézusét, kinek népünk sokat, mindent köszönhet!

* *

*

A magyar nemzet hamar belátta, hogy csak a kereszténység szolgálatában szerezheti meg létezési jogát Európában. Meghajtá azért fejét s felvevé a kereszténységet. S a fejedelemnek, Istvánnak meghajlott fejére, korának nemcsak legtudósabb, de egyszersmind legnagyobb szelleme, II. Szilveszter pápa, tette a szent koronát. E pillanat avatta fel az ifjú, keresztény Magyarországot az enrópai államcsaládok tagjává.

„A magyar nép magával hozta ugyan őshazájából fajának s szabadságának szeretetét, de fenmaradásának biztosítékait a kereszténységtől vette ; féltékenyen őrizte nemzeti hagyományait, ragaszkodott őseinek szokásaihoz, de a haladás uljára csak a keresztvíztől megtisztultál) léphetett. Lelkének eszményi tartalmat a jézusi bit adott; intézményeit megnemesíté, tudását, erkölcsét finomítá; szentnek tanította a haza rögét.“ A lelkűkbe Krisztus tanai szállnak. Jámbor papok és szerzetesek átalakítják a nép lelki világát a halálról az életre. Püspöki székhelyek, kolostorok gyújtópontjai lesznek a műveltségnek, világító tornyai a mindent nemesen átalakító keresztény erénynek. S a csatazaj helyett a hivő magyar templomi éneke hangzott fel, a levegőt a szántóvetö dala tölté be ; az apa csendes foglalkozásban szerzett boldog otthont családjának, az anya Jézus fényes nevére tanítgatta gagyogó gyermekét. Megmaradt a kard is, de csak szent, jogos ügyben villoghatott, markolatján a kereszt jele díszelgett.

— ü —