Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1900
— 7 — Szent István megtunítá népét hogy a keresztény erények gyakorlata s az igy megnemesült nép életvilága sokkal jobb biztosíték a jövő nagysághoz és boldogsághoz, mint a fegyverek élére hízott kétes szerencse. S Nyugat csodálva szemlélte, mint nyitja meg a magyar szivét, lelkét, hogy befogadjon hitet, szellemet, keresztény műveltséget. így ledőltek a választófalak, melyek eddig közte és más népek között fennállottak. Az ellenséges szomszédok barátaivá lettek; az egy kereszt dicsősége, az egy hit szentsége testvéri viszonyt teremtett. Valóban nemzetünk csak a kereszttel élhetett; s a magyar földben diszlö kereszt dicsőségének immár kilenczszázéves történetére mutat vissza. És eljött a testvérharczok, polgárháborúk ideje; egykét kényúr az önkényt, a zsarnoki szeszélyt vallotta törvényül. A bűn nyomorba dönté az országot; a testvérharczok útját véres nyomok jelezték; tengett, sínlődött a nemzet, hogy újabb és újabb megpróbáltatásait is keresztülélje. Többször kongatták már Magyarország fölött a lélekharangot. A német szerzetes 1242-ben azt irta be az altaichi évkönyvbe, hogy Magyarország 300 évi fennállás után megszűnt létezni. A tatárjárás elpusztított mindent. Városok, falvak romokban hevertek. A magyar haza még sem veszett el. A nemzetünk és hazánk fölött őrködő isteni Gondviselés tovább vezette e népet; hisz nagy küldetés, hivatás volt feladata: hogy védője, fentartója legyen a kereszténységnek és a nyugati műveltségnek. Mert a látóhatáron a félhold tűnt fel; a hová csak letekintett, sugarai gyilkos erővel döfték át a népek szivét: megszűnt a vérkeringés, elhalt az élet. A félhold át akará karolni az egész keresztény Európát. S a magyar hátával fe-