Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1895
— 17 — Igen, de a magyarnak még csak kardja volt, nem volt még keresztje, enélkül pedig az elkerülhetetlen elenyészés lett volna sorsa. Keresztet, apostoli keresztet kellett a nemzetnek kezébe adni. E legyőzhetlen jelvényt Magyarország homlokára Szent István nyomta. István trónraléptekor csakhamar fölérezte a nemzet ez égető szükségletét. Eles ellentétbe látta egymással a békés szomszédokat és a szittya-vérű, harczra- termett magyart; a szeretetre, engedelmességre tanító kereszténységet folytonosan a háborúra ösztönző ősi hittel. Látta, hogy az ellentétből feszült viszony fejlődik, mely ha elkeseredik s nem fog jőni, ki azt kellő időben megakadályozza, a kicsiny szigetként álló magyar az egymással szövetkezett népek túlnyomó támadásai alatt menthetetlenül elvérzik. István messze jövőbe látó szemei észrevették, hogy a magyarnak nem ellenségként kell szemben állania ama népekkel, hanem ellenkezőleg, keresnie kell valami összekötő kapcsot, valami közösséget, mely által azoknak szövetségesévé válik. És ez a kapocs csak a közös hit , csak a kereszt lehetett. De a nemzet e kapocs szükséges voltának belátására még nem volt elég érett. Jönnie kellett tehát a Gondviselés kiválasztottjának, Szent Istvánnak, a ki az apostoli munkát megkezdje. Hogy Szent István nagy feladatát, mely szerint népét a keresztény államok nagy családjába felvétesse, minő eredménynyel teljesítette, mindnyájan a történelemből tudjuk, rövid idő alatt az egész nemzetet a ke- resztkut elé állitván. A kereszténységbe való belépést gyorsan követte annak látható fejével való érintkezés. Követet küldött Rómába, ki onnan nemcsak a pápa áldását, hanem 2
