Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1895
9 Nagyérdemű közönség! Mélyen tisztelt tanári kar! Kedves tanuló ifjúság! Az Ur házából jöttünk, hol áhítattal lezárult ajkaink hálát rebegtek annak a jóságos Istennek, ki megengedte nemzetünknek, hogy más fajok, más nemzetek történelmében példátlan megpóbáltatások után ujjá- szüllötten, uj évezredekre szóló küzdelmek életerejével pillanthasson vissza egy átélt, átszenvedett, áthar- czolt ezredév felé. „Egy nemzet, mely a nagy Istenség végzéseinek ily csodával határos kedvezésében részesül, tehet-e mást, minthogy tisztult lélekkel, felmagasztosult hivatásérzettel boruljon le a mindenható előtt és áldja őt rendelkezéséért, mely eljuttatta őt ama korszakos időponthoz, mely egy nagy érzésben, egy nagy összhangban foglal össze egy dicsőséges királyt minden alattvalóval, rég elhalt ősök szellemeit velünk késő utódokkal, egy ezredév emlékét más eljövendő ezredévek sejtelmeivel.“ Nincs több nemzet, nincs több ország Európában, mely alakulása ezredéves ünnepét megérhette, csak a magyarnak jutott e kiválasztottság a gondviselés kegyeltjei közül; csak a magyar az a boldog nemzet, melyre a mult idők borongó gyászán keresztül mult idők glariája süt.“ Meglendülnek itt most a nemzeti zászlók, felharsog az ünnepi zene; az „Isten áld meg a magyart“ s a „Hazádnak rendületlenül légy híve“ fenséges lianghullámai ott visszhangzanak a bérezek között, átszállnak a rónán s Fiuménknál a magyar tenger zuhogásával olvadnak egybe és tovább, tovább haladva érintenek sok idegen országot, idegen világot, hirt adnak a föld minden népének, hogy a hármas
