Marisia - Maros Megyei Múzeum Évkönyve 1. (2019)
Botár István: A Csíki-medence középkori környezeti viszonyairól
A Csíki-medence középkori környezeti viszonyairól 97 kielégítésére nagyobb famennyiség volt szükséges, mint korábban. Az eddigi igényeket messze meghaladó új irtások alighanem jelentősen felgyorsították a középkor végét túlélő felcsíki erdők visszaszorulását. Jellemző, hogy ezzel a kérdéssel országgyűlési szinten foglalkoztak: 1667-ben megújították (!) azt a cikkelyt mely szerint: amely székely atyánkfiái Csíkban eddig szabadosán fát vágattathattanak a hámorhoz, ennek utána is azon szabadságban tartassanak, úgy mint ennek előtte... 1677-ben egy inventárium adatai szerint a vashámornál már májusra 597 öl abban az évben kivágott fa állt rendelkezésre, míg egy 1686-os elszámolásból az is kiderül, hogy az adott évben, áprilistól novemberig 980 öl fát égettek el. Egy öl fáért 20 dénárt fizettek. A hámor faszénszükségletét külön e célra beosztott emberek végezték, de gyakran vásároltak faszenet külső beszállítóktól is. 1686- ban 32 hetet számoltak el a szénégetőknek.27 A kohókhoz, az izzításhoz, illetve a faszén előállításához nyilván a nagyobb fűtőértékű bükkfát és tölgyfát használták elsősorban. Ezt vagy ehhez hasonló mennyiséget kell beszoroznunk a hámor működésének idejével, így megbecsülhetjük a felhasznált fa mennyiségét. A hámor a 16. század közepétől a 17. század végéig élte fénykorát, azaz közel másfélszáz esztendeig irtották intenzíven a lombhullató erdőket a felcsíki vashámor érdekében (135000 öl fa). A hámornak tehát jelentős szerepe lehetett abban, hogy a korábbi lombhullató erdők eltűntek, illetve hogy a medence belsejében kialakultak az úgynevezett Nagymezők. A forrásokban viszonylag ritkán találunk adatot a környezeti viszonyokra. 1558-ban a császárnak egy-egy véka búzát és árpát szedtek be adóba, vélhetően a török igények kielégítésére.28 Szintén a század közepén egy kozmási hatalmaskodás kapcsán is panaszolták, hogy bwzaiat kalongian el vitette.29 1595-ben írták, hogy Csíkból a fejedelem számára „Az minemű búzát, zabott, es egieb akarmyfele terheket Chykbol ту szamunkéra zoktak ky zallytani...” azt ne a Segesvár-székiekkel szállíttassák, „hanem az minemeö zokasok az eleött uolt, ez utanis ahoz tarchiak magokat.”30 Aló. században tehát a csíki fejedelmi birtokokról rendszeresen szállítottak egyebek mellett búzát is a fejedelmi udvarba. A 17. század közepi végrendeletekben szintén szerepel csíki búza.31 Ez különösen annak a fényében fontos adalék, hogy a későbbiekben a helytörténeti munkák arról számolnak be, hogy a 19. században Csík gabona- és gyümölcsszükségleteit a szomszédos székekből fedezte.32 így volt ez a 18. században is, amikor Benkő József az akkori állapotokra utalva írta: „igásállatjuk van elegendő, úgyszintén nyájuk is, amelyekből ki kell kerekedjék a kellő pénzalap mind az élelemre és megélhetésre, mind az adó kifizetésére.” Az állandó gabonahiány miatt rendszeresen kijártak aratás idején Háromszékre, Barnaságba dolgozni, vagy a Székelyföld teljes területét, ill. Szászföldet is bejárják gabona keresése és megvásárlása végett. A gyümölcsöket szintén a szomszédos vidékekről viszik be.33 Magyarán úgy tűnik, a 16. századot követően drasztikus változások álltak be, amit aligha írhatunk a népességnövekedés számlájára. Különösen annak a fényében, hogy a 17-18. században iszonyatos méretű népességcsökkenést (-40%!) okozó hadi események, illetve járványok tizedelték a környéket.34 A környezeti rekonstrukció másik fontos forrása a történeti és jelenkori helynévanyag. Az egykori növénytakaróra utaló leíró helynevek ugyanis gyakran akkor is használatban maradnak, amikor a névadás motivációjául szolgáló növényzet már lényeges változásokon esett át, esetenként teljes eltűnt. A helynevek legkevésbé stabil elemei a külterületi dűlőnevek. Ezek 27 Pataki 1971, 24. 28 Székely krónika 641. 29 SzO II, 180. 30 SzO IV, 133-134. 31 ErdTest III, 173. 32 Benkő 1853,41-42. 33 Benkő 1778, 203-207. 34 Szőcs 1995, 2010, 353; Garda 1999, 84-85; Pál-Antal 2009, 8-9.
