Kiss Gyula (szerk.): A Magyarországi Református Egyház egyetemes névtára 1941 (Budapest, 1941)
— 256 teket illetik a javak, de ezek köteleztetnek arra, hogy a javak és épület nélkül maradt „kisebbséget” anyagi támogatásukkal templomhoz, stb. segítsék. A békés fejlődés menetét II. Rákóczi György gyászos lengyelországi hadjárata (1657- 61) és annak következményei zavarjáká, de ezeket Apafi fejedelem alatt kiheverik egyházaink. Az erdélyi református egyház szervezetét tekintve, látjuk, hogy sem a lutheri consistoriális, sem a kálvini presbiteriális kormányzat nem érvényesült soha, hanem egy ú. n. vegyes tipus, hol a lelkipásztorok, majd a patrónusok s később a nép, illetve a gyülekezet irányítják az egyház dolgait. Az egyházközség élén a lelkész áli, tanít, fegyelmez, kormányoz, itt-ott a patrónussal egyetértve s ha kell az ő hatalmi segítségüket igénybevéve. A nép szava inkább a lelkészválasztásnál érvényesült. Az egyházmegyének, mint nagyobb egységnek a kormányzását az esperes s a mellé adott assesorok s ha kellett karhatalmi emberek igénybevételével végezte az ú. n. pártiális vizitációk rendjén. A kerület kormányzása a püspök kezében volt, ki szintén generális vizitációkat tartott. Úgy az esperes, mint a püspök felelősséggel az évenként ülésező pártiális, illetve generális synodusnak tartozott. 1668-tól lassanként beállítgatják a presbité- ■ riumokat (Vámosgálfalva!). Apafi fejedelem alatt az ország világi vezetői is bekerülnek az egyházi életet irányító lelkészek, esperesek és püspökök közé, mint főgondnokok, zsinati képviselők. 1682-ben a fejedelem hozzájárulásával, megalkotják a főkonzistóriumot, mely az egyházi élet külső ügyeit intézte, s majd tekintélyes tagjai által a Habsburg és katholikus országos támadásokkal szemben hathatósan, mondhatni egyedül védelmezhette és védelmezte, s később kikövetelte az államtól törvényesen járó „cameraticumokat” (Bethlen Miklós, Bethlen László, Tarczali Zsigmond stb.). 3. Kerületünk a felvilágosodás korában. (1690—1791.) A török hatalom erősödése és a Habsburg katholikus birodalom önkényes összekovácsolása Erdélyt is fenyegette, bár az 1690-i Leopold! Diploma a református egyház régi vallásszabadságát biztosítja. A pártolt jezsuiták elszaporodnak, templomainkat lefoglalják (Kolozsvár, Gyulafehérvár, Torda stb.), a lelkigondozást akadályozzák s a II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának leverése (1711) után, a hatóságok is támadják az egyházat. Követelik a római katholikus ünnepek megtartását, szertartásaik tiszteletét, ellenőrzik a református prédikációkat, a kátét nem szabad tanítani, megverik a lelkipásztorokat, sőt (1738. III. 29.) elfogják és börtönbe záratják Szigeti Gyula István püspököt, Gyulakuti Lázár János, Rhédey László, gr. Bethlen Sámuel, Tholdalagi Mihály, Borosnyai N. Zsigmond stb. vezető férfiainkat, a főkonzistórium tagjait. A reverzálisokkal gyöngítik és pusztítják egyházunkat, szedik el vegyesházasságokból született gyermekeinket, megakadályozzák a hozzánktéréseket, elkobozzák könyveinket, hitvallásunkat s II. József már-már a vagyonúnkat akarta államosítani. Lelkipásztoraink apostoli türelemmel prédikáltak, tanítottak, életük kockáztatásával is védték fegyveres erővel szemben is templomaikat (Büzásbesenyő, 1727). Igazán elmondhatjuk róluk, hogy egyik kezükben a dárdát tartják vala, a másikkal meg az építés szerszámait (a Szentírást, Hitvallást), Neh. 4:17. Hathatós segítséget az Ur Istenen kívül csak a főkonzistóriumnak néha az állam kormányában is magasabb hivatalt viselő buzgó és hithű református főgondnokainktól remélhettek és nyerhettek egyházaink, lelkipásztoraink. Jf. A legújabb kor. A XIX. században a Habsburg elnyomó uralomnak az alkotmány útjára kellett lépnie. Az 1830—40-es években az országgyűlés elé vitt sérelmeket nagyjában orvosolják, 1848-ban kimondják az egyházak teljes jogi egyenlőségét s még az önkényuralom idején is (1849—1867), kénytelen volt az uralkodó régi egyházi jogainkat tiszteletben tartani, bár az ellenőrzés igen szigorúvá tétetett. Az egyházszervezet a kálvini reformáció elveinek megfelelően demoktarikus szellemű; 1859—1867-ig előbb a gyülekezeti, majd az egyházmegyei közgyűléseken megjelennek a hívek világi képviselői is. 1871-től a főkonsistórium és a zsinat olvad egybe s létrejön az egyházmegyék, kollégiumok képviselőiből, a püspökből, a főgondnokokból és a főbb tisztviselőkből az Erdélyi Református Egyházkerület s ennek delegációjaként a permanens igazgatótanács; 1881-ben pedig megalkotják a magyarországi reformátusok ú. n. Egyetemes Konventjét. E korszak elején a liberálizmus következtében a vallásos élet színtelen. A 90-es években azonban ébredezni kezd a missziói szellem és hitélet. Az „országos közalap” létrehozásával az elrongyolódott, szórvánnyá lett kis gyülekezeteket támogatni tudják; 1885—1917-ig 103 miszsziói egyházközséget szerveznek és építenek újjá, s nagy missziói buzgalmat fejtenek ki Romániában is. 1887-ben megszervezik az ottani egyházmegyét, templomokat, iskolákat építenek. Az egyházkerület népessége: 1858-ban 18 (Vajdahunyadi, károlyfehérvári, enyedi, kolozskalotai, szilágyszolnoki, deési, széki, nagysajói, görgényi, marosi, küküllői, nagyszebeni, udvarhelyi, erdővidéki, sepsi, orbai, kézdi) egyházmegyében 545 anya-, 408 leányegyház és összesen 300.000 hívő van. 1900-ban 19 egyházmegye (a romániaival szaporodott!) több, mint 550 egyházközségben 360.068 lélek. 1939- ben 20 egyházmegye (a bekecsaljaival bővült!) 593 anyaegyházközségben 541.700 1. 1940- ben a bécsi döntés következtében 14 egyházmegyében 386 anya-, 69 leány-, 15 társ- és 15 fiókegyházközségben, illetve 353 szórványban van 362.460 lélek. Romániában visszamaradt kerületünkből 6 (vajdahunyadi, gyulafehérvári, nagyenyedi, küküllői, nagyszebeni és óromániai) egyházmegyében 198 anya-, leány-, társegyházban és sok szórványban 179.240 lélek.
