Kiss Gyula (szerk.): A Magyarországi Református Egyház egyetemes névtára 1941 (Budapest, 1941)
— 257 — Iskolázás, Misszió, Sajtó. 1. Az erdélyi református egyház megalakulása után, majdnem mindenik egyházközségben van elemi iskolánk, hol a lelkipásztorok és később a gimnáziumokból kikerült tanítók nevelik a gyermekeket. Középiskoláink Marosvásárhelyen és Kolozsváron, a többi városokban pedig algimnáziumaink vannak, hol az akkori idők szellemének megfelelően latinul tanítanak. 1622-ben alapítja Bethlen Gábor fejedelem a gyulafehérvári „aeademicum collegiumot”, melyet 1662-ben Apafi helyezett át birtokai középpontjába Nagyenyedre. Jeles tanárai: Opitz, Alsted, Bisterfeld, Keresztury, Apáczai, Páriz, Pápai stb. Ez iskolákban fektetnek súlyt legelőbb az evangéliumi és a lelki nevelésre s Apáczai e legelső, aki az anyanyelven történő oktatásért folytat kemény harcot s mikor elűzetik a Bethlen-kollégiumtól, a kolozsvári kollégiumba kerül és ezt emeli főiskolai nivóra. Diákjaink sűrűn látogatják iskoláink és főrangú uraink támogatása mellett a külföldi protestást főiskolákat. Az iskolák és a tudomány színvonalának emeléséért a fejedelmek és a főrangúak sokat áldoznak. De nemcsak a magyar református ifjak, hanem az erdélyi román ifjúság számára is alapítanak iskolákat (Lugos, Karánssbes, Szászváros, Gyulafehérvár) s Bethlen Gábor 300 frt. büntetéssel sújtja azokat, kik a román jobbágygyermekeket eltiltják az iskolábajárástól (1624). Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony 1657-ben fejedelmi bőkezűséggel és evangéliumi hitből fakadó szeretettel létesíti a fogarasi román református iskolát, hol a tanárok és tanulók gondtalan életét biztosította s egyben lehetővé tette, hogy a magyar református tanárok és diákok az egyugyanazon iskolaépületben s közös udvaron tanuljanak evangéliumi szeretetben és megértésben munkálkodni a közös haza javán s lelkűk üdvösségén. A XVIII, században a patrónusok mellett a nép is kiveszi a részét az iskolák fenntartásából s ha kell újraépítéséből. 1786-ban népiskoláinkban, sőt egyes tárgyakat már a kollégiumainkban is „nemzeti nyelven” tanítanak. 1865—1895-ig Nagyenyeden van Theologiai Akadémiánk, azóta Kolozsváron. Jogakadémiánk Marosvásárhelyen (1870-ig), gimnáziumaink (s később tanítóképzőnk) Nagyenyeden, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Szászvároson, Zilahon, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön vannak. Elemi iskolánk minden egyházközségben van, ezeknek száma 587. Sajnos, az 1900-es évekig ezeknek kétharmadát a fenntartási költségektől való szabadulás miatt az egyházközségek átadták az államnak. 1921-ben 523 elemi, 37 középiskolánk volt, melyekből a román kormány sokat bezáratott. A bécsi döntés következtében kerületünknek 266 elemi, 8 közép, 1 tanító-, 1 tanítónőképzőnk s Kolozsváron Theologiai Fakultásunk van. Valamennyi iskolánk a hitvallás szellemében neveli egyházunk jövő generációját. Romániához csatolt részén egyházkerületünknek 141 elemi, Nagyenyeden 1 gimnázium, 1 tanítóképző, 1 Theol. akadémia, Csombordon 1 gazdasági iskola, Brassóban 1 fiú- és leánykereskedelmi iskola és 1 gimnázium működik. 2. A misszióval kapcsolatban először a kül-, majd a belmisszióról szólunk. a) Egyházunk született missziói egyház, mert születése pillanatától (1564) kezdve foglalkozik komoly odaadással más népek evangélizálásával (s nem gyarmatosítással, mint az angolok, nem hatalmának propagálásával, mint a róm. kath.). 1564-ben adja ki s talán fordítja is Háportoni Forró Miklós a románok reformálásának támogatására a Heltai terjedelmes ágendáját s ettől kezdve egyházunk 150 éven keresztül folytatja kimondhatatlan áldásokat árasztó missziói munkáját a románok között. Előbb külön református püspökséget szervez számukra, majd „uniál” velük, egymásután nyomatja számukra a Szentírás könyveit s más könyveket, közöttük az énekes könyvet, kátékat; a Heidelbergi Káté pl. 3 kiadást ért meg 16 év alatt. Iskolákat állítanak fel számukra, mint láttuk fentebb, melyekben románul tanítanak; a templomokban románul hirdetik az Igét. Nemzeti és hitéletük ápolására ők maguk sem tettek összesen annyit, mint amennyit az erdélyi református magyarok érettük. Közismert, hogy a magvetés aratását a róm. katholikusok prédikálták és használták fel. A misszió gondolata érvényesül az 1880— 1890-es évektől a pusztulásnak kitett erdélyi és román ó-királysági szórványmagyarság gondozásának a felvételével is. 1933-ban pedig a Királyhágó-melléki kerület és a Skót misszió támogatásával Mandzsúriába küldi kerületünk Babos Sándor külmisszionáriusát. Az utóbbi tény termékenyíti meg igazán itthoni egyházi életünket és szórványmissziónkat; ez által láttatja meg az itthoni súlyos feladatokat. A külmisszió lapja az Egyház és Misszió, melyet Horváth Jenő szerkesztett, ki a külmiszszió első magyar theologiai tudományos feldolgozását is adta. b) A belmisszió munkája 1895-ben indul meg. Szervei a vasárnapi iskola, az ifjúsági Keresztyén Egyesület, Leányszövetség, Nőszövetség, melyek által kisebbségi életünk ideje (1919—1940) alatt kimondhatatlan csodát vitt véghez az Ur: az evangélium szavával megtartotta az erdélyi református egyházat. A belmiszszió munkáját előbb theologiai tanárok, Kenessey, Kecskeméthy, dr. Imre Lajos, dr. Makkai Sándor stb., majd egy kerületi belmissziói bizottság, később és ma is a Missziói Tanács irányítja, szövetségi elnökök, titkárok és utazók által. Apróbb kiadványok, könyvek, vezérfonalak támogatják e munkákat. A mentőszeretet szolgálatát 1929-től a marosvásárhelyi Szanatóriumban, 1933-tól a kolozsvári Diakonissza Intézettel kapcsolatos református kórházban és a szászvárosi árvaházban, a kolozsvári és a brassói szeretetházban, napközi otthonokban és aggmenházakban végzi egyházkerületünk. 3. Sajtóorgánumaink: 1871—1898-ig az Erdélyi Protestáns Közlöny, az Egyházi és Iskolai Szemle (1876—1883); az Erdélyi Protestáns Lap
