Kiss Gyula (szerk.): A Magyarországi Református Egyház egyetemes névtára 1941 (Budapest, 1941)

- 255 —

ERDÉLYI EGYHÁZKERÜLET.

— 1564 —

A) Az egyházkerület rövid története.

1. Előállási körülményei.

Az a keret, melyben az erdélyi református egyházkerület kialakult, az erdélyi, helyesebben a gyulafehérvári róm. kath. püspökség területe. Az egyházmegyék is nagyjában: a székelyföldi, szebeni, marosi, küküllői, krasznai, középszolnoki, kolozsi, kézdi, kalotai, hunyadi, gyulafehérvári, görgényi, dobokai, deési, belsőszolnoki esperességek kereteit tartják meg.

A reformáció lutheri formája Erdélyben gyorsan terjed. 1524 március 9-én II. Lajos király elrendeli, hogy a Szebenben nagyon elterjedt lutheránus iratokat szedjék össze.

A svájci reformáció elterjedése és győzelme a Tisza vidékéről Erdélybe ellátogató Kálmáncsehi Sánta Márton és a Méliusz Juhász Péter meggyőző erejű igehirdetésének és páratlan szervező munkájának eredménye. Előbbi 1556- ban Kolozsváron prédikál és a „keresztyén szabadság” jegyében a piacon sertés-vályúból keresztel; utóbbi pedig 1559-ben Mindenszenteknapján a Marosvásárhelyen tartott „első magyar református zsinatot” vezeti le, melyen Magyarországból is több keresztyén tanító vett részt s elfogadják a kálvini, azaz a bibliai úrvacsora-tant. Pártfogóik: Petrovics Péter erdélyi főkapitány, Csáki Mihály kancellár, Blandrata György udvari orvos s maga János Zsigmond fejedelem is, ki 1564-ben reformátussá lesz.

A reformáció elterjedését és megszilárdulását megkönnyítette a róm. kath. egyház, elégtelen lelki szolgálata, zilált, majd a lutheránusoktól teljesen összezúzott szervezete és a kálvini nemzeti nyelven eszközölt igehirdetés új erkölcsi, nemzeti és gazdasági életet teremtő ereje.

Az erdélyi református egyház megszervezése a nagyenyedi 1564 április 9—15. zsinaton ment végbe, hol szakítva a lutheránusokkal, Alésius helyett megválasztják az első református püspököt Dávid Ferenc kolozsvári pap személyében. Államilag elismert „bevett” vallássá, — mint 1550-ben a lutheránus, 1557-ben a római katholikus, -— ugyancsak a tordai, 1564 jún. 4—11. napokon tartott országgyűlés határozatának 5. pontja értelmében lett (az unitárius 1568, illetve 1576-ban).

A református hitvallást megalkotó zsinatok: a már említett marosvásárhelyin kívül, 1559 év közepén a nagyváradi (Méliusz, Kopácsi, Heltai, Molnár G„ stb. részvételével), a kolozsvári (1561), tordai (mely az 1562—63. tarcali hitv. fogadja el), a már említett enyedi (1564) és a

gyulafehérvári (1566), melyeken a róm. kath., illetve a lutheránus és később az unitárius tévedésekkel szemben foglalnak állást.

E században a református egyházat a Dávid Ferenc unitáriussá léteiével az unitáriánizmus, a Báthoriak (István, Kristóf, Zsigmond, Endre) trónra jutása, a jezsuiták behozatala, 1597-ben a gyulafehérvári róm. kath. püspöki szék betöltése következtében a katholicizmus veszélye fenyegette, majd az osztrák Basta és az oláh Mihály uralma csaknem végveszélybe sodorta, templomai, iskolái, parokhiái felégetése, papjai, püspökei bántalmazása és leöldösése által.

2. Külső harcok, belső megerősödés.

A XVII. században az erdélyi református egyház békés fejlődését a római katholikus támadásokkal szemben a nagy református fejedelmek, előbb a saját fegyveres erejükkel (Boeskay 1604—1606, Bethlen 1613—1618), majd (1618— 1648) a nagy protestáns államokkal és uralkodókkal szövetkezve biztosítják, vallásszabadságot szerezvén nemcsak a kiváltságosak, hanem a jobbágyok számára is (Linz, 1645). A szektáskodókat (szélsőséges unitárius, szombatos, zsidózó) és a békebontó, aknarakó jezsuitákat megbüntetik, bebörtönzik, kiűzik az országból; még a külföldről hozott presbyteriánizmust is, mint további újítást, üldözik, mert féltik az evangéliumi hit tisztaságát és a nehezen kivívott vallásszabadságot, meg a békét. Ezért 1653-ban törvénybe iktatják, hogy csak református lehet az erdélyi fejedelem. A református egyház ekkor már országos egyház, református a fejedelem, a magyarság legnagyobb része, sőt a románok is igen sokan. Az egyház az „orthodoxa reformata ecclesia” nevét viseli, — joggal.

Ez időben a régi pusztításokat valahogy túlélt kis filiákat anyaegyházközségekké erősítik, a régebbi 11 egyházmegye néggyel szaporodik. Most már a lutheránusok féltik híveiket a reformátusoktól, zsinaton tiltják őket a közeledéstől : a róm. katolikusokkal szemben pedig a ref. egyház mintájára a világiaknak az egyházkormányzásba való bevonása és az autonom egyházi élet kialakítása által védekeznek. Az unitáriusokat a fejedelem a Szentháromság elismerésére, a Jézus Krisztus segítségül hívására kötelezi. Az egyes községekben az egyházi vagyon és épületek használatára nézve úgy intézkednek (az 1651. kolozsvári országgyűlés), hogy vitás esetben az elsőség mindig a népesebb gyülekező-