Magyarok Útja, 1953 (6. évfolyam, 4-24. szám)
1953-09-15 / 16-17. szám
Nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat. (berzsenyi daniel> Año VI Np 16-17.; VI. évf 16-17 1953. aug. 30 — szept 15 MAGYAROK IJTJA REDACCION Y ADMIÍMSTRACION: RECONQUISTA 558, BUENOS AIRES La Senda de los Húngaros REGISTRO DE LA PROPIEDAD INTELECTUAL Ny 392370 ADENAUER GYŐZÖTT A BOLSEVIZMUS FELETT Diplomáciai munkatársunk összefoglalója a német választások világraszóló jelentőségéről Azt hisszük, az esztendő legfontosabb eseményéről számolunk be argentínai honfitársainknak. A vasárnap megtartott választásokon Adenauer kancellár keresztény demokrata irányítása alatt álló kormánykoalíciója elsöpörte a szociáldemokrata ellenzéket és a nyugati parlamentarizmusban szinte szokatlan és váratlan nagy győzelmet aratott. Aki kinyitja a nyolc-tíz nappal ezelőtt megjelent világlapokat, Londontól Indiáig egyetlen felzúdulásról olvas azokban. Nemcsak a magánpolitikusok és a kávéházak, de a félhivatalos, sőt sok helyen a hivatalos szócsövek is felhorkantak: Észak-Amerika külügyminisztere hazárdirozik! A békét féltő nyugati országok nem érthetnek egyet azzal a móddal, ahogy Foster Dulles külügyminiszter beleavatkozik a vasfüggönyön innen élő német tömegek legszentebb, demokratikus aktusába, a képviselőválasztásba! Az angol külügyi hivatal szóvivője, — amikor megkérdezték tőle, mi a véleménye az amerikai kül ügyminiszter ama kijelentéséről, hogy ha a kormánykoalíció nem győz, a németség elveszett a Nyugat számára —páratlan gúnnyal, kihívóan azt válaszéba: — Mi nem avatkozunk bele más népek belpolitikájába. Valóban az utolsó évek történetében egészen rendkívüli, ahogy Dulles a német választások előtt szinte néhány órával egyszerűen és világosan tudtára adta a német népnek, hogy az USA tiszta vizet akar önteni a német pohárba. A mai északamerikai vezetés az összes következményeket levonja, ha a felfegyverzés és a szovjettel való barátkozás kérdésében kétkulacsos német szociáldemokrácia jut uralomra. A helyzetet még jobban kiélezte az energikus szocialista tiltakozás: nem hagyjuk, hogy az amerikaiak beleavatkozzanak a német nép nagy döntésébe. Ollenhauernek s a többi nyugatnémet szociáldemokrata társainak nagy szerencsétlenségére és a nyugati világ nagy szerencséjére Szovjet-Németország is belesüvöltött a vitába, hamisítatlan kommunista gorombasággal szögezte le, Adenauer a Szovjet halálos ellensége, ha uralomra jut, nem lesz német egység. Miután a keletről jövő rádiósugárzás egyetlen szót nem beszélt a szociáldemokráciáról, a kelet-német üzenet félreérthetetlen állásfoglalás volt az urnákhoz járuló szociálisták mellett. Sosem volt tehát ilyen világosan feladva a lecke a németségnek, mint vasárnap. Adenauert és koalícióját Nyugat vezető hatalma, az Egyesült Államok akarja, Ollenhauert pedig a Szovjet támogatja, mely közben saját kommunista pártjáról már le is mondott. Kelet s Nyugat között kell tehát választani! A világ bármely más országában mellébeszélés kezdődött volna el, kiutat kerestek volna, alkukat, ködösítést. A német nép dicséretére legyen mondva, nem keresett harmadik megoldást. Megadta válaszát a feltett kérdésre és ez a válasz megsemmisítő Oroszországra nézve. Ez a válasz a Szovjet egész politikájára nézve döntő vereséget jelent, s világító példa a többi európai népeknek is. A második világháború végső esztendei szinte egész Németországot rombadöntötték. Egyetlen füs? tölgő romhalmazzá tették a német ipart. A lakosság cgyharmadát megfosztották otthonától, a német férfilakosság legalább harmada elesett, fogságba, börtönbe került, munkaképtelenné vált. Négy győztes hatalom katonái osztozkodtak az ország területén és megmaradt javain. A jóvátételi követelések özöne, büntető eljárások sorozata bénította meg teljesen a nemzeti élet minden megnyilvánulását. Nekünk, magyaroknak igazán bőven van rekriminációnk az összeomlás ideje óta a németséggel szemben, de el kell ismernünk, hogy amit a németség nyolc esztendő alatt csinált, mióta a füstölgő romhalmazból ájultan feltápászkodott, az Európa újjászületésének egyetlen csodája. Ezelőtt három-négy esztendővel még éles vita folyt az angol és amerikai hatóságok között, melyik gyárat szereljék le még, melyik iparágat vigyék el Angliába, mit robbantsanak fel és mit hagyjanak? A Szovjet hatóságok ezelőtt még félévtizeddel gyorsvonatokon szállították a jénai Zeiss-gyár precíziós gépeit a Szovjetunió felé és Frankfurt am Oderből kéményestül, közfalastól telepítették át Oroszország belsejébe a legjellegzetesebb német ipari nagyvállalatokat. Egész konszernek mérnöki és szakmunkás kara ébredt föl egyik napról a másikra a Volga, vagy a Don mentén. Es ma, a legkülönbözőbb nemzetközi vásárokon és mintabemutatókon csődületek állnak azok körül az új gyártmányok körül, amelyekre újra azt írják: Made in Germany. Es Adenauer kancellár legutóbbi washingtoni látogatásán azzal a kijelentéssel lepheti meg a világot: — Nem jöttem kölcsönt kérni, nekünk németeknek nem kell kölcsön, csak szabadság, hogy alkothassunk és termelhessünk. — Közben amerikai lapok írják meg, hogy a német házépítés duplája az angolnak és háromszorosa a franciának. A washingtoni szenátusnak hétről-hétre izzadtságos fejtörést okoz, hogyan pumpálják fel a földgolyón itt is, ott is összeroskadni akaró, volt győztes szövetséges-társakat, újabb meg újabb dollárkölcsönökkel. Népek, amelyek soha egy bombatámadást nem láttak, egy halottat, sebesültet nem vesztettek, csak a tejfelt szedték le a szövetséges viszonyból, csak együtt ordítottak a roosevelti Amerikával a németség ellen, most mind a markukat tartják, közben fenyegetőznek: átállok az oroszhoz, ha nem segítesz. Az amerikai nagybácsi már nem győzi a sok, tönkszélére jutott, győztes unokaöccs napi fölsegélyezését. Ugyanakkor az, akit legyőztek, akit porba tiportak, az most nyugodtan föláll és azt mondja: nekem nem kell könyöradomány, én tudom Európával szemben a kötelességemet. Ki ne ismerné a jellegzetes adomát. Egy leszerelt francia tiszt visszamegy hőstettei színhelyére Németországba. Beül egy szépen rendbehozott új vendéglőbe. Megebédel. Mikor a számlát kissé szorongva kéri, mert márkája már elég nincsen, a pincér közli vele: — Kérem, Monsieur, az ön számláját, ott a másik asztalnál már kifizették. A tiszt kíváncsian lép a mutatott asztalhoz: — Uram, mért fizette ön ki az én számlámat? — Mert u lekötelezettje vagyok önnek. — Hogy-hogy? — Ön volt az kérem, aki a gyáramat felrobbantotta, tehát önnek köszönhetem, hogy elhasznált, ócska gépeim vénült üzemi berendezésem helyet most a legmodernebb gépekkel kétszer annyit tudok termelni. A német ipari újjászületés csodája mellett a háború utáni korszak másik meglepetése,' a berlini munkásfelkelés volt. A német tömegek itt egész Európa helyett cselekedtek. A letiport németségben Európa lelkiismerete támadt fel, amikor a kelet-német városokban puszta kézzel rontott neki az orosz tankoknak. A vasárnapi választás egyenes folytatása annak Nyugat-Németországban, amit a nemet munkás és polgár tizenegy héttel a szovjet zónában olyan bátran elkezdett. Az öreg Adenauer igazán nem volt a legnépszerűbb ember a tegnap Németországába. Aki csak egyszer résztvett a most feloszlatott bonni parlament ülésén, amikor még Ollenhauer elődje, Schuhmacher élt, saját szemével láthatta, mennyivel több feszültség, érdeklődés, lelkesedés sűrűsödött össze a nyilvánosság előtt a félkezü, csonkalábú szociáldemokrata vezető körül. A Kereszténydemokrata Unió nagycsontéi, széles arcú, agg vezetőjét, Köln egykori centrumpárti főpolgármesterét a vicclapok éveken át úgy tüntették fel, mint az óvatos duhajt. A nagy fordulat tulajdonképpen a berlini lázadással egyidőben történt, amikor az öreg kancellár repülőgépen sietett a forrongó városba és ott az orosz határőrök közvetlen közelében hirdette meg a német tömegeknek: ez a felszabadulás kezdete, ez a német szabadság hajnalhasadása! Adenauer az utolsó hónapokban pompás partnernek bizonyult. Az új északamerikai külpolitika kérlelhetetlenül szívós, vaskezü irányítója magához méltó szövetségesre talált. Ami nem sikerült De Gasperi esetében, ami annyi csalódást okozott neki a francia, dő főleg az angol diplomáciai feleknél, azt találta meg most az öreg német kancellárban. Adenauer Dulles minden kijelentésére hasonló keménységgel és bátorsággal reagált. Más, gyengébb szívű államférfi megriadt volna attól a választási bombától, melyet Dulles az elmúlt hét közepén a választási porondon elhelyezett. Adenauer gondoskodott róla, hogy még nagyobb visszhangja legyen. Az olasz választások szomorú tanulságai után nyilván Foster Dulles kívánságára a szélsőjobboldali pártokat a választásból részben kirekesztették. De ha a végeredményt nézzük és ez a dicséretére legyen mondva a német választónak, most a legszélsőségesebb, legmegátalkodott nacionalista is tudta, mi az egyetemes német érdek. A newyorki sajtó nácik millióival rémítette a világot, íme, a választáson Adenauernek alig volt szélsőjobboldali ellenzéke. Náluk csak a szélső, a legszélső baloldal szenvedett nagyobb vereséget. Egy szellemes francia diplomata írja: Németországban most csak a fizetett agitátorok szavaztak a kommunista pártra... Talán azok se mind. Olyan elképpesztően kevés volt a kommunista szavazat. Az ember nem is érti, miért alarmirozták a nyugat-né-
