Magyarok Útja, 1953 (6. évfolyam, 4-24. szám)
1953-07-30 / 13-14. szám
14 Buenos Aires, 1953. július 30. MAGYAROK ÚTJA A diktatúrában lehunyt szemmel# • • figyeli az embert valahol egy Ügyosztály. Kinéz magának, kielemzi, kartotékozza, gondol rá. A szovjetben nagyítólencse alatt él mindenki. Az igazi, fejlett Ügyosztály egész nagyító- rendszereket épít emberek, rétegek fölé. Nem lehet visszahúzódni, elvonulni alóla, nincs búvóhely, otthon, az Ügyosztály behatol lakásba, j lélekbe, a pupillába reflektoroz, mint j a kihallgatásnál. Az egyik pesti szovjet lap most cik- í két hozott egy speciális Ügyosztályról; az Országos Közoktatási Tanács ! keretében dolgozik ez az Ügyosztály. ¡ Feladata: gyermek- és lcányanyagondozás. Az Ügyosztály vezetője: dr. Ligeti Magda. Az orvosnő, mikor kézhez kapta a lapot, elgondolkozva beletúrt apró, sűrű, göndör hajába, kipergette körme alá került korpát és bosszankodott. Ügyetlennek tartotta, hogy cikket hozzanak az Ügyosztály-ról. Már több mint három éve dolgozik itt a szovjet-magyar nevelés-ügy legfelsőbb tanácsában. Révai már akkor teljesen rábízta a magyar leánynevelés ügyét és Ligeti Magda dr. minden külső zaj nélkül, zavartalanul és némán komoly eredményeket ért el. Révaival teljesen egyek ők, Magda sokszor úgy érezte, hogy ő a női Révai. Szinte álomszerű így együttdolgozni egy emberrel, aki annyira tudja, mi itt a teendő: mit kell reformálni ezen a magyar nőtipuson. Ha valaki, Révai tudja, milyen középkori szemlélet uralkodott itt női téren még pár éve. És olyan jól ismeri a magyar anyagot, tudja, hogyan kell kigyúrni ebből az új szovjet-típust. Magdával különben annyira egyek ebben, hogy Révai szinte teljesen rábízta ezt a feladatot. Ligeti Magda dr. a gyermekek erőszakos nemi felvilágosításának a híve. Férje, a parkett-táncos, ugyanezen az állásponton van. Ez a kezdőlépés. Az orvosnő könyvet írt erről annak idején, részletekbe menő gyakorlati útmutatásokat is adott, a rothadt reakciós ország azonban oly zajt csapott akkor emiatt, — még volt ereje —, hogy majdnem hogy vissza kellett vonnia. • • r r r r-ÜGYOSZTÁLY ES GOLYAFESZEK Nyilt fronton megakadt az ügy, a közvélemény morajlott hetekig, sokan „perverz némber“-nek nevezték Magdát s más ilyen tiszteletlen hangok is hallatszottak, főleg a vidék háborgott. Valószínűleg a klerikális reakció fűtőt-4 te a nemi-reform elleni hangulatot. A lendülettel beindított munka megtorpant. De Magda konok, erőszakos természet, nem hagyta magát- „az ifjúság köldökön alul az enyém” — mondogatta a maga kissé markáns, naturalista modorában -—, de várni kellett és Magda tudott várni és hallgatni, kivárta a hatalom pillantát. Három év közvetlen szervezési munkája van abban, hogy most az első leányanyák már úgy jönnek ki a szülőosztályról, hogy önként eladják gyermekeiket az államnak. Három év gyakorlati organizációs munka és tizenöt-húsz elméleti, amit Ligeti doktornő hordozott ki különös öntvényű koponyájában, benne minden Freudtól a szovjet modern embergép keltető technikájáig. Három év emberfeletti munkája, Ligeti dr. maga sem érti, hogyan tudta ezt a speciális Ügyosztályt így kiépíteni. Soha nem volt szervező valaki mindig a biológiai ember érdekelte, s most mindezt átvinni gyakorlatba, A nemek találkozása satöbbi, satöbbi embermilliók s még hozzá egy alapjában ellenséges, reakciós közeg mindennapi életébe. Révai nélkül egy lépést se tudott volna tenni, de még akkor is, ha mindent az ember rendelkezésére bocsátanak, idegőrlő munka. Csak a szakember tudja, mennyi probléma merül fel, amíg az első Névtelen Csecsemőt ki lehet szállítani az Únióba. S egyáltalán, amig a bizalmi Ügyosztály kialakul! A sexuális kérdéseket mindig félreértik ,azt hiszik' hogy mi valami kéjosztályt állítunk fel és jelentkeznek először a bezárt bordélyházak alkalmazottai s hiába tereljük őket szövőgyárba, bizonyítják, hogy itt a helyük, tapasztalataikat ajánlják, mind pedagógus akar lenni, kasszírnők régi külvárosi lebujokból, kitartott férfiak, akik most nő nélkül maradtak. Amíg az ember aztán kiszűri az igazi munkatársakat, ezeket a finom idegzetű neurotikus csodákat, akik ismerik az erosz csínját-binját, kik nem műkedvelők többé. Ezek tud ják, mit kell s hogyan átoltani a pe-'S dagógiába. Az eroszban intellektualizálódott lények ezek, több közöttük az őserő, de általában finoman kiégett, törékeny intellektülek. Az egyetlen hely ez az Ügyosztály, ahol az intellektüel szerepe nem lehet árulás a szovjet-gondolat ellen. Igen, amíg az első gyereket szállíthatjuk és a nők önként, maguktól ajánlják fel a szovjetállamnak -— csak a szakértő tudja felmérni, mennyi munka van ebben. A nő ideológiai felszabadítása csak egy része ennek persze a fiatal gyermeknél kell kezdenünk, ott kell állnunk a nemek ébredésénél, teljes aktiv felvilágosítás, de eddigre meg kell lennie államvédelmi vonalunknak, a rendőri apparátusnak ott kell állania a lakások küszöbén, ha a család ellenáll, letörni (sokszor gyilkosságok .öngyilkosságok kísérték az új embertípus bevezetését), ha a fiatal lány szülni akar, utat neki, aztán a bontakozó anyai ösztönt kanalizálni kell: hogy szüljön a Pártnak, közben vigyázni, hogy ne menjen reakcióba, hogy esetleg megtartsa gyermekét, szükségünk van női brigádokra, — persze mindennek megteremteni az anyagi feltételeit, a költségvetési keretet, a gyakorlat rengeteg komoly probléma elé állított, de az első embertermés elindult az Únióba. Ligeti dr. maga az Ügyosztály: munkatársai finoman csillanó szemüvegek mögül most fölnéznek aktáikból, finom mosollyal feltekintenek papírjaikból, mind Magda hasonmásai. Most az ajtó felé néz mindegyik mert belép, elénkáll a kreáció, a lény, akit ők formáltak, az Ügyosztály első mintadarabja: Vendel Manci, proli. Nem vagyunk gyöngédek ennek az anatómiai leckének a megírásánál. Nem utópia, nem aba-nováki rémálom az infernóról, realitások ezek, a név is eredeti. Igazi Vendel Manci, aki szült, hogy eladhassa a gyerekét egy ismeretlen Államnak. Kétezer forintért. Alá kellett írnia valamit, aztán megkapta a pénzt: •—Nem vagyok könnyelmű nő. Ha kérdezik: a Párt a vőlegényem. Most más világ van, nincs már sem mi többé a tudat alatt, ki kell jönni mindennek. Én nem törődök mások véleményével. Ha gyerekem lesz, kicsit hányok, megszülöm és átveszi az állam. Kétezer forintot ad érte. Nem sok, tudom, 25 kiló zsír ára. De nekem sincs sokba. Más vért ad átömlesztésbe, azt is kifizetik s annak se mondják meg, hogy kinek kell a vér. Az ember fáradt utána kicsit s aztán rendbejön. Az ember, ha szül, nem lesz ideges, megmondták. És szoptatni már nem kell. Azt vállalják géppel. Egy hét múlva kiürített testtel, mint lány gyüvök ki a klinikárul. Fiatal vagyok, még nem megyek szét kéthárom gyerek után. Ha meg egyszer elegem lesz belőle, úgyis abortálok. Nincs mit szégyenkeznem és nem is bánom meg. Azt megbecsülik, aki háziterhese a Pártnak . .. Ligeti Magda dr. lehúnyt szemmel mint az Ügyosztály maga, figyeli a kísérleti példányt. Gondolkodik. Vendel Manci nyersanyag. Tizenhétéves, medencebősége megfelelő, de kicsit durvára sikerült szériamunka. Ligeti doktornő továbbmegy, porcellánfehér iskoláslányok álmait akarja birtokbavenni, ott akar berendelkezni. Kísérletek már történtek itt, de ezek törékenyebbek, fehérebbek s az Ügyosztály szellemének első betörésére sok öngyilkosságot jelentettek. Az ügyosztály finom kézzel dolgozik tovább ezen a terepen s a leánykák is egyre reálisabbak lesznek, edzettebbek s a szülői ellenállás egyre fáradtabb. Ligeti doktornőben a bolsevizmus Magyarországon döntő helyre ültetett egy félelmetes beteget: túl a bolseviki szisztémán egy terhelt lény egy pudvás, korcs test bosszúja jelentkezik a szépséges teremtő élet ellen. Ligeti Magda beteg lény, szellemével, Ügyosztályával úgy nézi ki magának áldozatait, ahogy egykor Korvin-Klein Ottó, a gnóm, ki a Hungária terraszán ülve egyetlen mozdulattal küldötte gajdeszbe Dobsa Miklóst, a ludovikást, mert elment előtte és húszéves ifjúságából áradt a magyar tavasz. A magyar iskola fölött ma Ligeti ^doktornő speciális Ügyosztálya dirigál. Az Ügyosztály átszövi és beborítja szellemi kigőzölgésével és az ÁVO-hálózattal az iskolát. Az Ügyosztály betör a gyermek álmaiba és bénulttá, némává teszi a családot. Gonoszabb volt-e a portyázó török katona, aki lovára kapta a porban játszó gyermeket s úgy vitte el janicsárnak? Ligeti Ügyosztálya m a fejlettebb technikával az iskolában, az anyaméhben végezteti al a janicsárképzést. Munkaenergiatermelő fizikumokat szállít az orosznak. Egy nyíló ember ára huszonöt kiló zsír. A török ellen voltak a magyarnak búhóhelyei, gyermeket s gabonát is el tudott rejteni a nép. Különös búhóhelyek voltak, nem is mindig pincék, azt felkotorhatták. De búhóhely volt a fákon fenn, magas jegenyéken és tölgyeken a gólyafészek is. Ha feltűnt valahol a határban a poroszkáló török, a szülő már kapta is kicsinyét valami kész tarisznyával, vitte fel a lombok közt, hajó ágakon a magassába: a gólyafészekbe. Hevederrel megkötötte, odatette mellé a gyümölcsöt, kenyeret s a gyerek maradt, míg le nem szállt az est. S amikor a mélykék égen kigyúltak a csillagok, gyerekek szipogtak a fákon, a gólyafészkek mélyén, különös csipogásként. S a leszálló estében sötét lombok sűrűjéből biztató nevető hangok harsantak fel a gólyafészek felé: Janika! Marci Bálintka! . . . s a hajló ágakon fiatal édesapák kúsztak, szökelltek fel s karjukban, nyakukon, szívükhöz tapadva vitték haza fiaikat. Akkor volt: otthon. A kemence pirosán égett és sült a lángos. Bizony, így maradtunk meg. DÉL KERESZTJE Ausztrália első nyomtatott magyar hírlapja. / Megjelenik 1. és 15-én. / Előfizetés 1 évre 30 sh. / Felelős szerkesztő és kiadó: Forró Ferenc S. J. / Szerkeszti: Nagy Kázmér. Levelezési cim: Box 7021 G.P.O. Sidney. Egyetlen magyar család könyvtárából sem hiányozhat Wa s s Albert gyönyörű regénye, a Tizenhárom almafa. 350 oldal, rendkívül szép vászonkőtésben. Ara: 26.— peao. Wass Albert-. VEROCSKA, ISTEN BARANYKAJA — Elbeszélés — Verocska a táborban született. Törött ablaküvegen át látta meg először az égbolt szűkre szorított kicsike foltját s ez is szürke volt, mint Hamburgban mindig. Valahol távol a ködben nyögött, dübörgött: vonaglott a kétmilliós város. Autók siklottak, vonatok futottak, színes transzparensek rikoltoztak, zöld asztalok mellett komoly férfiak tárgyaltak, éttermekben poharak csörömpöltek, valaki nyafogva panaszkodott, hogy nem szereti a töltött kappant, kirakatok szikráztak pazar kincseiket mutogatva, San Pauliban meztelen nők táncoltak, kórházakban emberek haltak meg és új emberek születtek, gyárak roppant munkatermeiben sápadt munkások és munkásnők keze alatt tömegével készült a nylonharisnya, éjjeli edény, gyermekjáték, cukorka, ajakrúzs és rovarirtószer. Verocska mindezekből csak a rovarirtószert ismerte meg az alatt a négy esztendő alatt, amit ott töltött. Minden hónapban jött egy fehérkabátos doktorbácsi egy ápolónővel és valami rosszszagú fehér port szórtak mindenre: az ágyakba, az árnyékszék padlójára, a tejbe, ami az asztalon állt, az emberek hajába és a ruhájuk alá.Ilyenkor az ápolónő mindég felhúzta kissé az orrát és sértődött hangon azt mondta: „Zigeuner!" Verocska nem tudta, mit jelent ez a szó, mint ahogy azt sem tudta, hogy az apja valamikor százados volt a lengyel hadseregben s az anyja pedig orvostanhallgatónő a kiewi ukrán egyetemen. Ö csark annyit látott, hogy az anyja ilyenkor az ajkába harapott és könny lepte el a szemét. És hallotta azt is, amikor egyszer kitört belőle a sírás és odakiáltotta az orvosnak meg az ápolónőnek: „Ha cigányok lettünk, maguk tettek azzá!” A következő hónapban már más ápolónő kísérte végig a doktort a táboron s ez a szó nem esett meg többé. De ott maradt a szemekben és érezni lehetett a csípését, mint a szíjostor hegyének. Verocska keveset látta az apját. Késő este jött mindég haza valahonnét, ő már olyankor félig aludt, de hallotta, ahogy a súlyos idegen ember lassan az ágyához jött és sokáig állt előtte szótlanul. Mindössze vasárnap lehetett találkozni vele, az ölébe mászni, figyelő szemekkel vizsgálni azt a kemény, idegen arcot és hallgatni mély rekedt hangját, ahogy furcsa történeteket mesélt egy nemlétező, régi országról. Ilyenkor vasárnap, ha engedte az idő kirándulni mentek délután. Ezek voltak életének legszebb élményei. Kézenfogva mentek ki a tábor kapuján, elmaradtak mögöttük a lármás, szennyes barakok s a világ kitárult, mint egy ölelésre lendülő kar: derűs kis házak, kertek, virágok, fák bújtak elő a mindenségből és szinte észre sem lehetett venni, hogy kerítés feszül köztük s a világ szépségei között s hogy ők .hárman idegenek s kívül esnek a kerítéseken. Néha leültek egy kerti vendéglő terített asztala mellé is és málnaszörpöt ittak. Négy éves volt Verocska, amikor először hagyták ott ezt a tábort és költöztek át Wentorfba. Tábor volt ez is, de egészen más. Szebb, nagyobb, érdekesebb. Sok mindenféle ember jött-ment benne, mindig volt köztük olyan, aki éppen érkezett, vagy éppen indult valahova. Akik érkeztek, aggodalmas fontoskodással sürgölődtek a folyosókon s akik indultak, azok könynyes szemmel búcsúzkodtak valakitől. Annyit megértett már, hogy Amerikába készültek ők is. Reggelenkét sietve kellett útrakeljenek a nagy vörös épületek valamelyikébe, hogy órákhosszat várakozzanak szeles folyosókon és sivár várótermekben. Meztelenre vetkőzve kellett odaállni ismeretlen emberek elé, akik mindenfélét kérdeztek, karszallagos rendőrök terelték őket goromba szóval, mint a juhokat, mindenütt adtak valamilyen papírt és a sok papír rendre úgy meggyűlt, hogy egészen kiduzzasztotta az apja zsebét. Egy délután aztán — ennek a délutánnak az emléke nagyon mélyen beléje vésődött — az anyja sírva érkezett haza. Apja is komor volt, hallgatagon ült az ágy szélén és csak néha ejtett egy-egy szót. Ezekből a szavakból annyit tudott megérteni Verocska, hogy, valami nagyon nagy baj történt. Valami láthatatlan hatalmas ellenség, amelyik a nagy vörös kőházak egyikében lakott, beleszólt az életükben. Belevéste karmait abba a meleg kis közösségbe, amit az apja, anyja és ö alkottak hárman. Arról volt szó, hogy az anyja nem mehet Amerikába, mert egy foltot találtak a tüdején. Várniok kell három hónapot a folt miatt. Mikor a régi táborba visszatértek, a barakkot, ame-írts: Kovach Aladár
