Magyarok Útja, 1953 (6. évfolyam, 4-24. szám)
1953-07-30 / 13-14. szám
MAGYAROK ÚTJA Buenos Aires, 1953. július 30. 7 AZ UTOLSÓ GEORGIÁI... Georgiáról és Berijáról beszél a lebuktatott ' NKWD - íönök Argentínában élő iskolatársa A világesemények ismét az alig ismert kis kaukázusi országra, Georgiára terelték a világ figyelmét. Ma már köztudomású, hogy Sztálin ebben a hegyekkel, erdőkkel borított, vadregényes országban szeleteit. De innen való a másik hírhedt ..georgiai” Berija is. Csak most tudtuk meg, ez a két sötét név mennyire ránehezedett erre az alig ismert, ősi kultúrájú kis országra, amelynek lakói Krisztus után a negyedik századtól keresztények. A georgiai királyság címere ■.or egész Kaukázust uralták és közvetlen szomszédai voltak Bizáncnak. Kevesen tudják, hogy ennek a népnek az ötödik századból eredő írott emlékei vannak, georgiai írással lerögzített szent történetek. A világirodalom. is csupán Rustaveli-t tartja számon, a világhírű eposz „A párducbőrös lovag” című, szinte minden nyelvre lefordított mű szerzőjét, aki a 13. szászadban írta ma is élő remekművét. Világlapok drágán fizetett: nagy riporterjei megirigyelnének bennünket ezért a mostani beszélgetésért, amelyet a Berijaügy világszenzációt keltő földrengése idején folytatunk a tifliszi egyetem bölcsész-doktorával, az ős-emigránssal, a harminckét esztendeje világot járó georgiai újságíróval, dr. Victor Nosadre-vel. Voltaképpen egész lénye, derűs, magabízó tekintete, higgadt megfontolt gondolatai, a nyugati kultúrákban való teljes otthonossága, mind - mind ellentmond annak, amit mi az évtizedeken át hányódó-vetődő emigránsról elképzeltünk. Az újságírónak nehéz dolga van. Bármennyire is érdekel bennünket ennek a kis országnak minden színe, érdekessége, furcsasága, elsősorban Berijáról szeretnénk most tudni egyetmást, ha már ilyen szerencsénk van, hogy négyszemközt lehetünk a szabad világban a félelmetes NKWD-vezér egyik iskolatársával. — Ez volt az utolsó georgiai, — mondja Nosadre dr., ujját felemelve. — Tudja, úgy van az, hogy két gonosztevő, Sztálin és Béri ja rosszul márkázták az én szerencsétlen hazámat. Higyje el, kérem, — mondja keserű vigasztalással, — most már több georgiai nincs a szovjet rezsimben... Csak ilyen módon tudtuk megszólaltatni ezt a halkszavú embert, akiről most már elárulhatjuk, hogy ő a georgiai irodalom egyik ismert költője. És harminckét esztendő óta ő az egyetlen a nyugati világban, aki georgiai nyelven, előttünk valami furcsa hieroglifáknak látszó georgiai írással irodalmi folyóiratot szerkeszt. Nem egyszerű do®Iog ez, ha az ember arra gondol, hogy ezt a lapocskát a magányos irodalmár maga írja, maga szedi, maga cipeli el az ólmot valamelyik nyomdába, egyedül csomagolja és küldi szerte a világba, a mindössze kétezres lélekszámú, szétszórt georgiai emigrációnak. És nemcsak az „ö” és az ,,ü" pontjaival s veszszőivel kell Argentínában megbirkózni, hanem valamennyi betűvel. Saját költségén. Néhány száz olvasóért... Berija. karrierje Az embernek összefacsarod ik a szíve, amikor ennek a társtalan, a nemzeti kultúra termékenyítő közösségéből szinte teljesen kiszakadt írónak a szavait hallgatja. Pap ő voltaképpen. Papnak kell lennie, az élet minden örömét, lehetőségeit megtagadó szerzetesnek, aki ennyi csalódás után is hittel gyújtja meg egy alig ismert kultúra lángját az idegen világ mérhetetlen éjszakájában. Egy pillanatra átborzong rajtunk a gondolat, hogy ezt is ki lehet bírni?. Három évtizednyi száműzetés után meg hinni lehet a feltámadásban? —1 Ezt maguknak nem is szabad kimondani, — mondja dr. Nosadre.,— Mag yär or -! szag olyan szerencsés helyen! fekszik, hogy nem lehet huzamosan elvágni Európától. De! nézzen ránk, mi már harminc-! két éve csavargunk a világban.! Pedig egyszer már csaknem hazatértünk. A második világháborúban ott álltunk már a Kaukázus lábánál, Krasznodárban voltunk. A német csapatokkal résztvettünk a kommunizmus elleni harcban. Harminc georgiai' zászlóalj küzdött a vörösök ellen. — Harminc zászlóaljjal? Hát hogy kerültek kapcsolatba a né-” melekkel? — Az oroszországi előnyomulás során a németek többszázezer foglyot ejtettek. Mi, nyugaton élő emigránsok, kik 1921 márciusában, az első georgiai szociáldemokrata köztársaság megszállása után, mikor a kommunisták a georgiai szabadságot eltaposták, Nyugatra menekültünk, — elérkezettnek 1 láttuk az időt a cselekvésre, öszszeköttetést kerestünk a németekkel és azt javasoltuk, hogy a hadifoglyok közül szólítsák föl a georgiaikat, ők egész biztos hajlandók harcolni hajázukért a kommunizmus ellen. A kommunizmus alatt felnőtt georgiai ifjúságban nem csalódtunk. Valamennyien önként jelentkeztek. Harminc zászlóaljat szerveztek közülük, kik hősiesen végigharcolták a második világháborút. Dr. Nosedra derűs, tanáros arca elborul — Sajnos, ez a harminc zászlóalj elveszett. A roosevelti, oroszbarát Amerika gyülölködői valamennyiüket kiszolgáltatták a vörösök bosszújának... — Persze maga Beriára kiváncsi, — menekül hirtelen a második emigrációját Argentínában töltő georgiai író a rémlátások elől. — Beria ugyanabba az iskolába járt néhány évfolyammal alattam, ahová én jártam Tifliszben. Ismertem őt. Ma is előttem látom, vézna alakját, határozottan csúnya, majdnem visszataszító kamasz-arcát. Ügy emlékszem, jó tanuló volt, én csak a játék-térről ismertem. E- leven és erőszakos gyerek volt, izgágasága miatt mi nagyobbak is sokszor megvertük. Annyira még emlékszem rá, hogy diákkorában hagyta el Tifliszt. Bakuba ment. Csak akkor figyeltünk fel rá, amikor a kommunista CSEKA vezetőjeként tért vissza Tifliszbe. Rövid idő alatt hírhedtté tette nevét. Oly nagy megelégedésre végezte brutális feladatát, hogy moszkvai gazdái csakhamar kinevezték Kaukázia cseka-főnökévé. — Sztálin már ismerte őt Georgiából? — Nem ismerhette. Sztálin jóval idősebb volt nála, csak később találkozott Georgiának ez a két szégyenfoltja. Ha már itt tartunk, elmondok én magának egy olyan intimitást, amit eda legraffináltabb Sztálinig «elfogadni és azonnal ábrándozni a békéről. Elképzelhetetlen! Evolúciós úton semmiféle kibontakozás nincs. Bárki álljon a vörös birodalom élén, Beriát kövesse Malenkov, Malenkovot Molotov, mindég akad utód és mindég tisztogatással oldják meg az utódlás kérdését. Ne higyje, hogy ez olyan borzalmas dolog ott. A gyilkosság a bolsevizmusban alkotmány! Az egyik nagy tisztogatásnál került föl Berija is Mikor Sztálin már senkiben sem bízott, akkor rendelte föl georgiai földijét Moszkvába, akiről akkor nem gondolta, hogy a végén ellene fordul. — Legyen nyugodt, Malenkov uralma se lesz tartós. A mongolkozák származású diktátorjelöltet valószínűleg a katonák állítják félre. Mindez mit sem válűé>ob o’j ú'fcévjÜio, é->ci0f)c"3ű(j 3ov géiooo SgovAgj ^0(00060, QOóúdSn-60 géiobócngch ob^oo dgoéiopb 3m£)3ó(o? Ao Georgiai írás szakértők sem nyomoztak ki. Most fogódzkodjon meg: Sztálin költő volt! Sztálin szerelmes verseket, hazafias rigmusokat és primitív virágénekeket faragott. Persze, nem volt komoly költő, — teszi hozzá gyorsan — de tény, hogy versírással kezdte. Sosem fogom megérteni, hogy jutott odáig... Pedig én aztán igazán ismerem a kommunizmust. Nem tudjuk megállni, hogy rá ne csapjunk problémáinkkal, mit szól a mostani palotaforradalommal egybekötött békehangulathoz? — Sajnos, Nyugat nem ismeri eléggé a kommunizmust. Hajlandó a legkisebb szirénhangot toztat a vörös birodalom céljain. Nyugat hiába várja, hogy az orosz medve békésen visszavonul barlangjába. A k om m u n i sta rendszert csak harccal lehet megsemmisíteni. Ezt Nyugatnak vagy most, vagy később meg kell tanulnia. Viszont az első katonai akció váratlan fordulatot teremt majd a terrorral összetartott, soknépü Szovjetben. Ezek a népek is mind belefáradtak a várakozásba, az evolúciós álmokba. Csak a harc megindulását várják. — És hogy képzeli el, —kockáztatjuk meg a legóvatosabb kérdést—- mi lesz Oroszországgal az elkerülhetetlen háború után. — Amikor a bolsevizmust le-' verték, az első kábulat után az Összes náció önállóságot akar. A nagy birodalom mozaikokra hullik. De ebből engem már csak Georgia érdekel. — És mondja, -—vágunk közbe kíváncsian—; az a kétezer georgiai emigráns egy véleményen van? — Ügy látom, maga még nagyon fiatal emigráns. Mi is úgy 'vagyunk, mint minden idők emigránsai. Különböző pártúak vannak. A legerősebb a köztársasági és a királypárt. A köztársasági elnök, Yordania ez év januárjában halt meg Párisban. — És a királypárt?... — Georgia 800-tól 1801-ig királyság volt. A Bagrationi-din,sztia uralkodott egész a cári -ősz megszállásig. (Folyt, a k,öv. old.) Gergiai lovagi torna, a “Kabakh”. A XIV" század közepéig a legnéps zerűbb lovagi játék, Az utolsó Bagrationi Madridban él Az ős-emigráns költő és nyomdász
