Magyarok Útja, 1953 (6. évfolyam, 4-24. szám)
1953-04-16 / 7. szám
MAGYAROK ÚTJA Buenos Aires, 1953. április 16. 7. oldal. GAUCHO-ELET A CORRIENTES! PUSZTÁKON Képek a végtelennek tűnő argentin síkságok festői criollo-világából Mire a nap felemelkedett az Iberá lápja mögül már messzire jártunk az Estajicíától. A három óriás eukaliptuszfa, tanyánk ismertetőjele lassan elveszett a távoli lankák mögött. Még hosszú út 'állt előttünk és nagy munka. Xagy „rodeo” lesz ma, négyezer állatot kell felhajtanunk. Amíg a szem ellát lankák, kis ligetek, nádas tavak — lagúnák és ritkás pálmaerdők. Ez a (jellegzetes corrientesi táj. Emberi településnek, földművelésnek nyoma sincs Sehol egy telefónpózna, sehol egy távoli templom tornya, amely nálunk otthon mindig látható valamerröl. Nem mintha úgy talán össze lehetne téveszteni a kettőt. Más a fiáj, más a lakója, mások a csillagok éjjel, sőt még á hold is keresztbe áll az égen. A hőség máris tikkasztó. Itt e na,p az embernek nem barátja, senki sem sütteti magát jószántából. Trópusi sisak, de legalább is kalap nélkül félnapig sem bírná ki senki. Embereimmel némán, egyenletes tempóban ügetünk előre. Itt-ott csontok fehérlenek, egy-egy szarv, néhány borda, odébb egy-egy frissen elhullott állatról rebbentjük fel a, íakmározó dögmadarakat. Végignézek az embereimen, mellettem üget a munkavezető, hatalmas szál ember, nagy kacskaringós bajusszal, nagyszélü fekete kalapjával elüt a többiek színorgi. újától. A többiek ugyanis itteni szokás szerint vízhatlanították a trópusi sisakot, befestve piros, zöld, sáyga, kiék olajfestékkel, lehetőleg a legrikitóbb árnyalatokban. Mindenkinél forgópisztoly és hátul hatalmas kés van az övébe dugva. Ez utóbbi az úgynevezett nyúzókés, mely elmaradhatatlan és nélkülözhetetlen a foglalkozásukhoz. A pisztoly azonban erősen egyéni használatra való, bár manapság már<Sj> inkább olyasmit jelent, mint a nagyhatalmaknál a flottatüntetés. Ez a szigorú rendőri intézkedéseknek köszönhető. Mulatságokba és általában a városba tilos fegyverrel menni. A campón munkaközben nem igen veszekednek, azonban a mulatság, italozás vagy még inkább tánc alkalmával, — épp úgy, mint Somogybán — hamar összerűgják a patkót egy-egy tüzesszemü szenyorita miatt. Közben megkezdődött n rodeo, a terelés. Az emberek szétszélednek. Ez az ő elemük, számukra ez nem munka, ez a szórakozás, a mozi, a színház — minden. E- zek a gauchók — a híres argentin lovaspásztorok, s ahogy itt vágtatnak lasszójukat állandóan fejük felett forgatva éles „Uh Uh” rikoltásaikkal terelve a csordát. A csorda egyre nagyobb és nagyobb lesz. Jobbra-balra cikkáznak rikoltozva egy-egy elmaradt állt után, a tömeg pedig rohan előre óriási porfelhőben. Lagúnán, árkon-bokron keresztül vágtatunk a karám — a-corral felé. Dél közeledik már, mire az állatok nagyrésze összeterelődik, megérkezik a másik csoport is a főnökömmel. Derékig víz és sár, por és piszok takar, de nem sokat zavar a dolog, lebontom a nyergem, ledobom a három juhbőrt, ami nagyon praktikus a criollo nyergen j nemcsak kényelmes rajta ül- 1 ve lovagolni, — ámbár az ember 1 eleinte úgy érzi mintha hordón j ülne a keskeny angol nyereg u- j tán — hanem egyúttal ágynak j is szolgál. Közben tüzet raknak \ az emberek, elkészül a „máté”, jj már szipákolják is körbe-körbe j adva a máté-tököt. Főnököm is ¡1 élvezettel szívja, ő angol, de már rég itt van és eltanulta a szokást. Én még nem élek vele. Az aszá- ' dó is sül már a nyárson, az emberek késüket fenik, nevetgélnek, jókedvűek. Nekem a nagy meleg csökkenti étvágyam a félig nyers hús iránt és immel-ámmal hágcsálgatok egy darabkát, de ők, akár a tigris, tépik a húst olyasformán, hogy beleharapnak v, kezükben tartott nagy húsdarabba és ekkor késükkel alulról felfele lenyisszantják a szájukban tartott darabot. Mindig csodáltam, hogy nem szelnek le az orrukból is egy szeletet. Mire az ebédnek vége, a hőség pokoli 4 0-4 2 Celzius. Leheveredünk a pálmafák árnyékába, amíg a nap lejjebb nem megy.. Ilyenkor ezen a, részén a világnak minden élet megáll. Mañana! majd holnap folytatjuk, ismét összeterelünk néhány ezer marhát és megfürdetjük őket. Ne tessék csodálkozni, valóban fürdetésről van szó, méghozzá kádfürdőről, ' panipa közepén... Ez úgy történik, hogy a megépített betonmedencébe vizet engedünk s abba öntünk egy-két liter nagyon erős mérget, a,mely az állatokon élősködő férgeket megöli. Mikor kész ez a pusztai „fenyőfürdő” egy-egy karámot sorban megnyitva az egyes csordákat a gauchók libasorban áthajtják a medencén, amely anynyira. mély, hogy az állat egészen •elmerüli- benne. ffobbról-foalról még két peon is segít, akik az állat szarvát megragadva a fejét is belenyomják a fürdőbe. Esteledik, mire visszalovagolunk az iroda elé. Ott vár a chasque, — a lovas futár, a,ki a postát hozza. Tiszteletteljesen, leguggolva vár, — ősi szokás szerint. Nyakába akasztjuk a póstazsákot a levelekkel s már ugrik is föl és nagy sarkantyú csilingelős közt rohan a lovához s egykét perc múlva már csak a, lódobogás hallatszik, ötven kilóméternyire van a legközelebbi pósta s ezt az utat — húsz pesoért -— hetenként háromszor, távirat esetén többször is megjárja. Mire a hőség elül, koromsötét lesz, csak a vérszopó moszkitó teszi kibirhatatlanná kint a szar bad levegőt. Ezernyi bogár nyüzsög a szúnyoghálókon, zümmögve. Egyébként csend van, a puszta végtelen csöndje. Az ember a <s kicsiségét érzi ebben a terjengős : nyugalomban. Hiszen csak a mi kompániánk birtokán, a kaputól a legközelebbi kapuig 35 kilométer az út. Itthon vagyunk tehát..-. Az ember ilyenkor elfelejti, hogy i mennyi veszély leselkedik rá a ; nap folyamán, amíg a veszedel: mes pókok és mérges kígyók bi■ rodalmában végzi munkáját. Az itteni nép egyébként is stoikus, megszokta a veszélyt s nyugodtan fogadja a halált is. Ahogy a peonok szállása, felől a melankolikus, ütemes tangó mondja: ........ha pasado, ha pasado, lo> que tuvo que pasar...” Holló György Baracs Imre ....................... ............I’áger Antal Baracs Matyi ................ ............S/.ilassy László Baracsné Szúnyog Juli . ............Eszenvi Olga özv. Szunvogné ............... ............Vaszarv Piri Szúnyog Rozi ............... ............Komái* Júlia Pákozdi Mihály ............... ............Tóth Ferenc Eszter özvegyasszonv . . ............Seres írón Göre Gábor ......................... ..........Hajmássy Miklós Gör° Gáborné .................... .............Gava.jda Stefánia Durbincá Pál ............... ............('selle iatjos Kácsa cigány ....................... .............Yárv Zoltán Bige cigány .............> . . ............Kovács László Ceglédi kovács ............... ............Kincses Ferenc Kisbíró ................................. ............ifj. Kcsserű István Egv fiú .............................. ............Gava.jda Péter Bérletek .már befizethetők minden munkanapon délután 5-7 óra közt a Kárpát könyvkiadónál, Lavalle 361. (az udvarban), telefonon dőjegyezhetök: 32-8894. Napijegyek api*. 20-tól Kárpát könyvkiadóban és Mokrálynál. A Délamerikai Magyar Színjátszó Társaság az 1953-as színházi évadra kilenc előadásból álló bérleti előadássorozatot hirdet. Az előadásokat, havonta egyszer, szombat este fél kilenc órakor tartjuk a Casal de Cataluña színháztermében. Cselle Lajos Mikszáth Antal: Alkalmi családom (.Magyarországon imnét ünnepeltetik magukat a vörös megszállók. Április a szovjet iránti hála és szeretet hónapja. A budapesti lapokban csodálatos mesék jelennek meg a szovjet hősökről és a „felszabadítás” idillikus eseményeiről. . . Elhatároztuk, hogy ebbe az ünnepségbe a magunk módján mi is belekapcsolódunk. Nem mondjuk el a „felszabadítás” borzalmait, csak néhány képet adunk a „felszabadított” Magyarország, jelentéktelennek látszó, hétköznapi életéből. Ez az apróság többet mond a „felszabadítókról”, mint a leghátborzongatóbb, véres történet. Az alábbi írásunk a kiváló újságírónak 1945-ben írt naplójából származik.) ★ ★★ Hatvan kilométeres utat kell megtennem, mégpedig vonaton. Igaz, gyalog is mehetnék, szép május van, csak az a baj, hogy 1945-öt, írunk. Gyalog sokkal kényelmesebb volna, gyorsabb is, de elegem yah a kényszermunkából, nem szeretném, ha elfognának és néhány hétig étlen-szomjan dolgozl at‘nának. Márpedig útközben van egy veszélyes szakasz, -ahol katonai üdülőket építenek az oroszok s elfogdossák a gyalogjárókat. A vonaton legfeljebb kirabolnak, de a cipőm és a ruhám elég ócska, nem valószínű, hogy elszedik, órám régen nincs, pénzem se sok. Ezt a keveset rászánom. Reggel habkor költetem magam, mert a vonat korán indul, már délután hatkor. Délelőtt tízre tehát okvetlenül kint kell lennem a pályaudvaron, ha még jegyet akarok kapni. Ehhez viszont hétkor el kell indulnom hazulról, mert lehet közben egy kis igazoltatás, esetleg elvisznek „kicsi robotra” s kell idő, amíg meg tudok szökni. Hétkor tehát elindulok s kikerülve gondosan a nagyobb orosz csoportokat, már reggel nyolcra eljutok a pályaudvarra. A pénztár előtt elég hoszszú sor áll, beállók én is. Jó helyem van. talán a kétszázadik lehetek, ha tovább is így megy minden, délután kettőre lesz jegyem s talán helyet is kapok, olyan helyet, ahol mind a két lábamon tudok álüli. Mert, aki később érkezik, az már csak fél lábon állhat. Még egy nehéz feladat hátra van: a vadászat. Előbb azonban biztosítanom keli a helyemet itt a sorban. Szomszédomat megkínálom cigarettával s közlöm vele, hogy van nálam bőven dohány. A mögöttem álló néninek udvarolok egy kicsit, azután megkérem kettejüket, tartsák fenn a helyemet, amíg visszajövök. Kilépek a sorból és meglapulok, mint a prédára váró párduc, a pályaudvar bejáratánál. Végre jön valaki, akiről feltételezem, hogy ő lesz az, akire várok. Fiatal nő, karján gyermekkel, szép selyem ruhában. — Bocsánat, nagyságos asszony.....-—Elvtársnő vagyok, mordul rám és tovább lép. Jön a következő. — A. felé megy, menyecske? — Leány vagyok én még, a gyerek kölcsön van. Nem arra megyek különben sem. Végre akad egy gyermekes asszony, aki szintén A. felé utazik. Tartsunk együtt. Az asszony nem is kérdezi miért. Tudja ő nagyon jól. Ügyes, fiatal munkásasszony, mint később elmondja, ő is kölcsön kért,e egy szegény úri család gyermekét, hogy hoz nekik is valami elemózsiát faluról, a nagybácsijától. Ez a gyereknek is jó lesz. — Gyere csak, gyere, — mondom az asszonynak jó hangosan s odaterelem a sorhoz, ahol sikerült fenntartaniok derék szomszédaimnak a helyet. Beállók ismét, de az asszony rángatja a kabátom ujját. Újra megkérem, hogy tartsák fenn a helyemet s elmegyek azzal, hogy úgy látszik, valami baja van a kicsinek. — Hallja, maga úgy látszik, egészen zöldfülű, — támad nekem az asszony. Csak lapulok, mert igaza van, most próbálkozom életemben először ilyenfajta- mesterkedéssel. — Nem is tudjuk egymás nevét, a gyerek nevét, se kérdezi, csak úgy odaállít. Nem gondolja, hogy lehetnek ott is rosszindulatú emberek?-—-De his/.en úgyis tudják... — Tudják vagy nem tudják, az mindegy, — pattog az asszony. — Azért a látszatra vigyázni kell. Elvégre, vannak még igazi családok is. Engem Lujzának hívnak, a gyerek Laci. Magát hogy hívják ? —¡Jóska, — füllentem hamar. . — Jól van. tudom, nem az igazi nevit mondja, de nem is fontos. Ha igazoltatás lesz, úgysem hazudhatjuk, hogy férj és feleség vagyunk, akkor majd külön állunk. De el ne felejtse, hogy Jóska a neve. Illetve a neved, mert most már tegeződiink. Délben tizenkettőkor kinyitják a pénztárt és kettőre már a kezemben van két egész meg egy fél jegy. Lujzának és nekem egész kell, Lacinak csak fél. Izzadva cipelem Lujza batyuját. Jó súlyos és nagyon nagy. tele van cserélni való ágyneművel. — Az utolsó váltás fehérneműm, — mondja bánatosan Lujza. Minden nagyon jól megy, mind a két lábamnak akad hely, még hozzá égy sarokban, ahol csak két oldalról nyomhatnak. Lujzának nagyon kényelmes hely jut, egy kövezetből felszakított kockakő, amelyet egy jól nevelt fiatalember enged át a gyerekre való tekintettel. Ek' persze ismét cigarettámba kerül. Magam csak sodrok, de neki utolsó Szimfóniáim egyikét adom oda. Lassan eltelik a vonat indulásáig hátralevő négy óra, azután az ötödik is, mert a vonat hat helyett csak fél nyolckor indul. Egv mindent tudó öreg asszony közli ezt a kocsi mintegy száz főnyi utasával s hozzá teszi azt is, hogy orosz intézkedés. Délamerikai Magyar Színjátszó Társaság a Casal de Cataluna-ban. Chaeabuco 663. szám alatt 1953 április 25-én este fél nyolc órakor ünnepi évadnyitó előadást tart és bemutatja: Gárdonyi Géza A BOR című három felvonásos falusi történetét. Szer o i) 1 o k!
